MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Életérzés, világnézet, hit. — Fr. Sós Ányos VI. é. t

Többé-kevésbbé sikerült leírni az életérzést, azt az újkeletű fogalmat. A probléma azonban a világnézethez és a hithez való viszonyában van. Az ember okvetlenül találkozik világnézettel is, mert az ember erkölcsi lény, így értelmével és lelkiismeretével is meg kell felelni bizonyos, legáltalánosabb kérdésekre. Mi a világ, és ebben a világban mi a szerepe, feladata az embernek, társadalmi viszonyoknak, mi az emberi élet célja. A honnan hová és miért kérdései ezek. Az életérzés is belejátszik a feleletadásban, de ez csak egyik gyökere a világnézetnek. A világnézet nagyobb részt a tudat és lelkiismeret felől jön. Tekintély jellegű, felülről jövő hatalom, melyet elismer és „vállal" az ember. „A világnézet kiváltképen egyénfölötti szociális jellegű alakulat. Világnézetet az ember nem alkot, hanem keres ... A világnézet engem fog meg ... A világnézet az egész embert akarja befogni erőivel és ambícióival együtt."

3 Amit pedig vállal az ember, az mindig feladatot jelent. Azt megvalósítani, ahhoz hasonulni kell. És e körülmény magával hordja az emberben az ellenmondás lehetőségét, mégpedig éppen az életérzés részéről. Bármennyire is testhez álló világnézetet vállalunk is, akkor is van benne valami, amihez hasonulni kell. Ámde ami a tudat felől hatol az emberbe és a tudat felől akar érvényesülni, az mindig hátrányban van a lélek mélyén rejtőző életérzéssel szemben, mely az ösztön erejével érvényesülésre tör. Mi lesz az emberrel? Tehetetlen szenvedője ennek az ellenmondásnak? Csak vakon arra törekedhet, amire életérzése hajtja, s tudatos világnézete egyébre nem jó, minthogy naponta ellenmondásokba keveredjék vele? Az öntudat felől nem lehet lehatolni ebbe a ködös lélekaljba? Dehogy nem! Az őszinte világnézetnek éppen az a feladata, hogy az életérzést is átalakítsa. Mert az fontos, hogy az életérzés is elfogadja a tudatos világnézetet. Az életérzés adja a biztonságérzetet, hogy cselekedeteim az „életet" szolgálják. Ha az életérzés nem fogadja el a törvényt, akkor azt állandó vele való ellenkezésben kell érvényesíteni. Ez egy állandó rabSzolgakényszert jelent, melynek az ereje bármikor összeomolhat az életérzés támadására. A lélek elvesztette azt a biztonságérzetet, amelyet az életérzés adna, így elernyed a tevékenység. Hányszor látunk csodálkozást kiváltó hitehagyást! Mi ez? Semmi más, mint az, hogy a tudatos világnézet homokját elhordta a szél a betemetett életérzés fölül. Nem ültette életérzésbe is világnézetét, ezért oly könnyen ment a hitehagyás. Ez a tény sürget arra, hogy a tudat felől jövő világnézetet életérzésünkbe is meggyökereztessük, azt átalakítsuk. Ennek eredményekép az ember belsejében ösztönösen úgy ítélne, gondolkozna és értékelne, ahogy tudatos világnézete kívánja. Az életérzés és világnézet tökéletes azonosulása lenne a fejlődés végpontja, a személyiség kifejlődése, egyben a lelkiszabadságnak tökéletes állapota, mert nem kellene a léleknek kényszert alkalmaznia önmagára. Örömmel végezné azt, amit elméje feléje tár, akárcsak azt, amire életérzése sürgeti. Ez lenne az eszményi állapot. De sajnos ez legtöbbször csak kívánság. Gyakorlati életünk kompromisszum, megalkuvás az eszme és az életérzés között. Innét van a sok érzésnélküli világnézeti harsogás,