MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Magyar katolikus autonómia. Egyházjogi szempontból. — Fr. Füzes Zalán VI. é. t

államtól független önkormányzatot, melyben azonban világiak is résztvesznek. Továbbiakban mindig ebben az utóbbi értelemben használjuk a katolikus autonómia kifejezést, mely így az államtól független önkormányzat lesz a katolikus világi elem közreműködésének intézményes biztosításával. Ami az autonómia kifejezés használatát illeti, a fenti értelemben 1848-tól használatos éspedig csak Magyarországon, (Hannuy i. m.), külföldön az államegyházjog elnevezés a szokásos (Kérészy i. m. 193.). A fenti meghatározás az állam által elismert önkormányzatról és a világiak közreműködéséről beszél. Ami a meghatározás első részét illeti, könnyen elintézhető. Alapelv a következő: Ámbár az egyház isteni jogon minden téren teljesen független azaz autonom testület, mint ezt a 218. canon 2. § is kifejezi: Haee potestas (scilicet Romani Pontificis) est vere episcopalis, ordinaria et immediata tum in omnes et singulas Ecclesias, tum in omnes et singulos pastores et fideles a quavis humana auctoriatate independens; mégis megengedi, hogy az állam biztosíthat a területén élő katolikus hívek számára önkormányzatot, a hívek azt elfogadhatják, ha nincs egyházellenes éle, sőt, ha ez az önkormányzat nincs meg, küzdhetnek is érte (Hannuy i. m.). Természetesen ez az autonómiának nem adományozása, hanem csak a már eddig is létező önkormányzat elismerése lesz. Jóval több nehézséget fejez ki a meghatározás másik része, mely a világiak részvételéről beszél az egyházi kormányzatban. Erre vonatkozó alapelvek a következők lesznek, melyek két kérdés köré csoportosulnak: meg lehet-e engedni a világiak részvételét az egyházi önkormányzatban, továbbá meg kell-e ezt engedni az egyháznak. Háromfajta önkormányzatot különböztetünk meg az egyházjog szellemében: Hit és erkölcs dolgában, majd egyházfegyelem és egyházi közigazgatás területén s végül harmadszor az egyházi vagyon kezelésében. Mit engedhet meg az állam és mit az egyház? Az állam nem engedhet meg semmit az előbb idézett 218. c. 2. § értelmében, csak elismerheti azt, amit az egyház megenged. Az egyház pedig semmi körülmények között nem engedheti meg a világi hívek részvételét az egyházkormányzatban a hit és erkölcs dolgában, továbbá az egyházfegyelem és egyházi közigazgatás területén, mert ez isteni jogon (iure divino) a saját szentségi hatalmához tartozik, melyet laikusra bízni nem lehet. (Schütz i. m. II, 266. kk.). Nem marad más hátra, mint az egyházi vagyon. Lehetséges itt a világi hívek közreműködése? Az egyház célja: a lelkek örök üdvösségének biztosítása, így azokban a dolgokban, amik elsődlegesen érintik ezt a célt, semmi közreműködést nem lehet megengedni, de azokban a dolgokban, amik csak másodlagosan érintik az egyház célját, lehetséges, de nem követelhetik a hívek. Nem követelhetik, mert az egyház societas inaequalis, s ez hittétel (Schütz i. m. II. 267.). Azaz vannak kormányzók és kormányzottak, s a kormányzók a hatalmukat nem a néptől való választással kapták, hanem isteni jogon a szent ordinatióban való részesülés által, mint kifejezi ezt a 109. canon is: Qui in ecclesiasticam hierarchiam cooptantur, non ex populi vei potestatis saecularis consensu aut vocatione adleguntur; sed in gradibus potestatis ordinis constituuntur sacra ordinatione, in supremo pontificatu ipsomet iure divino. Világos ezekből, hogy nem követelhetik a hívek ezt a jogot. Azonban megadható. Kérdés: ki adhatja meg? Az egyházi vagyon tulajdonosai a kánoni személyek, mint kifejezi ezt az 1499. canon 2. §: Domínium bonorum sub suprema auctoritate Sedis Apostolicae