MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december
Életérzés, világnézet, hit. — Fr. Sós Ányos VI. é. t
De ugyanabban a pillanatban, mint mentőangyal ott terem az összeomlott életérzésű ember mellé az új igazság pozitív értékének, belső üdvözítő tartalmának megsejtése. Ez a megsejtés azonnal fejlődni kezd, minden erőt lefoglal és az egész embert betöltő új életérzést és új világnézetet teremt. A nagy szentek ingyen kapják ezt a gondolat szerinti átformálódást, de azok is kevesen. Legtöbbünknek meg kell szenvednünk érte. Tisztelettel figyelni kell az igazságra, hűségesen meg kell cselekedni, míg érzéseink is elfogadják. Ebben a „csakazértis" kemény törekvésben minket is segít a tragikum, a szenvedés embert lehengerlő ereje. Naponkint látjuk, hogy megmerevedett énünk ösztönös életérzésünk mennyi bonyodalomba zavar bele, mennyire megnyomorít, mennyire korlátoz, mennyire megakaszt az értékek megvalósításában és menynyire kirekeszt a valóságból. Ilyenkor mi is kiábrándulhatunk saját ösztönös életérzésünk követéséből, melynek ösztönzése éppen nem szolgálja „élet"-érzésünk növekedését. Ugyanakkor nő a lélekben a tisztelet, kitárulás az igazság felé, és a lélek csendben, belső elmélyedésben belát az igazság csodálatos, érzelmeinket is magávalragadó világába. Aki tudja a valóságot őszintén tisztelni, aki tud saját csődjein felülemelkedve gondolkodni, az előtt életszerűen megnyílnak a valóban életet szolgáló igazságok, a fej igazságai a szív igazságai is lesznek és eltűnik az életérzés és világnézet kínzó különbsége. II. Életérzés és hit. A kereszténység azonban nemcsak világnézetet ismer, hanem hitet is. A kereszténység életeleme: a hit; életfeladata: a hit szerint való élet. Ez az élet több a hit parancsolatainak egyszerű megtételénél. A világnézetnél sem volt elég, hogy az ember rabszolgamód tegye amit a tan előír, hanem éppen a cselekvő ember szempontjából fontos, hogy érzései is elfogadják. Épp így a hit is nemcsak a kinyilatkoztatott igazságok elfogadása és a kinyilatkoztatott parancsolatoknak megcselekvése, hanem egész emberi személyiségünkbe kell azt belegyökereztetni. Különben az ösztön mélyében meghúzódó erők állandó alattomos támadásaitól van veszélyeztetve. Ha a hitet is életérzésünkbe gyökereztettük, akkor megszűnik a feszültség az ember érzelmei, ösztönei és hite között, (bár a bűn veszélye mindig megmarad) másrészt a természetfeletti élet ilyen begyökérzése után éppen olyan spontán, közvetlen lesz akárcsak más tettünk, amit életérzésünk sugall. Ez a természetfeletti élet pszichikai természetesítése, (nem ontológiai, mert hisz a hit állandóan isteni ajándék, a természetfeletti rendhez tartozik). A természetfeletti élet connaturálissá lesz. Énünk egy részét alkotja, belőle élünk: a szerint ítélünk, értékelünk, cselekszünk. Ami eddig külső volt, bensőséges lesz. A hitet elfogadtam, lelkem legmélyén azonosultam vele, tehát belülről irányít. Ez örömmel jár, mert a saját, de természetfeletti hittel és élettel gazdagított énünk kibontakozása. Az önkifejtés pedig mindig öröm.
