MAGYAR UMBRIA 1934. 2. SZÁM

A lelkibetegségekről

A messzebbi kutatások még szomorúbb képet tárnak elénk. Régi időkben az elmezavarodottakat azonosították az állatokkal, mert azt tartották, hogy a lélek az ilyen emberből elszállt. Sajnos, ez-nemcsak az egyszerű nép véleménye volt, hanem a tudományos kjbrber} is így tartották. Pl. a XVI. században, amikor Angliában különösen nagy volt a zooanthropiás betegek száma, a parlament megengedte, hogy az ilyenek vadászat közben vad módjára kiirtassanak. De nem kell olyan messzire mennünk. Hisz' nálunk Magyarországon még a mult században is, az elmebetegek népszerű gyógyítása abban állott, hogy a beteget egyszerűen ketrecbe zárták és korbáccsal, botokkal addig ütötték-verték, míg „vissza nem tért az esze". Természetesen a legtöbb esetben nemhogy az visszatért volna, hanem az a kevés, ami esetleg még megvolt, szintén elment, sőt nem egyszer bele is haltak a „gyógykezelésbe". Még enyhe eljárásnak tekinthető, ha az elmebetegeket egyszerűen, mint közveszélyes egyéneket, börtönbe; vagy dologházba zárták. Nem igen akadt az emberek között, aki a szegény elmebetegek pártját fogta volna. Csak az Egyház szerejő gondoskodása, emberszeretete könyörült meg nyomorúságukon. Ősrégi időktől kezdve védelmébe vette ezeket a szerencsétleneket. Az Egyház mindig csak betegségnek tekintette a tébolyt. Bizonyítja azt sok egyházi író ; hogy mást ne említsünk, Szt. Bonaventura is mondja, hogy a lelkibetegség (morbus mentis, amentia) orvosságokkal nem gyógyítható. A betegek ideiglenes kezelésére ajánlja a hideg vízzel való leöntést. Sokszor tisztán ördögi beavatkozásnak vették a lelkibetegségeket és ilyenkor exorcismussal próbálkoztak a betegeken segíteni. Brutalitások azonban az Egyház részéről sohasem fordultak elő. A lelkipásztori munkában gyakran találkozunk velük. Fölöttébb kívánatos tehát, hogy legalább nagy vonásokban megismerkedjünk ezekkel a betegségekkel. Két főkérdés körül csoportosulhat érdeklődésünk : hogyan ismerhető fel, hogy valaki lelkibetegségben szenved, és másodszor, mennyire beszámíthatók az ilyen betegek cselekedetei, azaz mennyiben felelős az illető tetteiért. Az első kérdés feltétlenül megkívánja, hogy legalább is nagy általánosságban tisztában legyünk az egyes lelkibetegségek fajaival, okaival és jelenségeivel. Tekintve a lelkibetegségek sokféleségét és változatosságát, az idők folyamán már sokat vitatkoztak, vájjon milyen szempontok szerint csoportosítsák azokat. Csak nagyon nehezen tudtak dűlőre jutni. Még ma sincsen egységesen elfogadott rendszer. Vannak, akik a betegséget kiváltó okok szerint csoportosítják a lelkibetegségeket; mások megint a külső jelenségek, a betegség lefolyása szerint ; ismét mások a megtámadott testrészek szerint próbálnak egységes rendszert vinni a lelkibetegségek sokféleségének labirintusába. Ezek áz okoskodások érdekelhetik az orvost. A mi szempontunkból tekintve, két pontot veszünk figyelembe : a betegségek lefolyását és a lelkiéletre gyakorolt hatását. Az első felosztással könnyen meg-