MAGYAR UMBRIA 1929. 4. SZÁM
GÁRDONYI GÉZA VILÁGNÉZETE MÜVEIBEN
ruez András. Ezt irj#: Add meg a mi kenyerünket... És az Ur olvassa az irást a magasból. Amott a másik földön Kcviékct látom, amint vetnek. Ke vi Pálnak lepedő van a nyakába kötve; kötény az most. Mag van benne. Egyet-egyet lép és a kezének kerek, széles lejtésével veti a magot a friss fekete földbe. Ha városi ember Volnék, a szobám falán ott volna a vető ember képe. Annak a mozdulataiban van valami, ami a teremtést cselekvő Összellemet juttatja eszünkbe. Igy vetette Ö a Végtelenség fekete mezején egyet-egyet lépve a csillagokat. Ke vi Pál csak csekélyke kis árnyképe persze a nagy Magvetőnek, de a mozdulataiban van valami-méltóság, fenség és crő. Minden marék buza, amit a kötényből szétdob, egy marék áldó zct és egy kéve reménység a mai napon - és egy heti élet a j övőben, Az Öreg Kevi a zsákon ül és elmálázva nézi a fiait. Pipázik. ö már hajlott, őszfehér ember« 0 már az ifjúságát is rég bevetette a földbe s az idő békés öregséget hozott neki. Az a szálas barna ember, aki vet, az az öregebbik fia, a Pál. Az a másik, fiatal legény pedig, aki boronál, az az unokája, az Imre. A kettő munkában; az Öreg csendes szemlélődésben. A levegőt a földnek illata hatja át. A kéklő magasságban pacsirta csicsereg. A barázda végén rászól Imre az ökrökre: - Csáli hói " / Az Én Falum: Március/ A földnek, a magnak, állatnak, kék égnek, azaz ennek az ezerarcú természetnek a szeretetét tehát Gárdonyi nemcsak szóval hirdeti /Egy új pár fényképe/, hanem alakjainak tetteiben, minden mozdulatukban esrk virágzanak ki. Qk a természetben s természetnek élnek tcstestől-lelkcstől. Itt Az Öreg Tekintetes, Csurgójára, Bibi Peter urára s Az Én Falum sok alakjára gondoljunk leginkább, akiknek az egész egyéniségük egy nagy "Apologetika" a természet szeretete mellett*. 3 elfeledhetőtlenül bájos alakokká válnak előttünk ezek a lelkiségnek különös bájába öltözködött személyei /pl. Átkozott Józanság Adriája, Isten Rabjai Margitja, Szunyogh Kiatyánkjának Hedvigje, Az A Hatalmas Harmadik M ariája s tb./, akiknek lehetnek talán kissé furcsa tu-