Szent Bonaventura: Szent a szentről. Assisi Szent Ferenc életrajza (Budapest 1942)

II. FEJEZET. Tökéletesen Istenhez tér és megjavítja a három szentegyházat

hogy lelki-testi betegségek csodás meggyógyításában is rendkívüli eredményeket ért el. A sok közül el­mondok egy esetet, amely az Isten emberének hírét széltében ismertté tette. Spoleto környékén egy embernek száját és áll­kapcsát valami szörnyű betegség sorvasztotta, s hiába volt ellene minden orvosszer. Történt, hogy éppen amikor a szent apostolok segítségéért sírjukhoz való zarándokútjárói tért haza, találkozott Isten szolgájá­val és buzgóságában csókolgatni kezdte lábanyomát. Az alázatos férfiú nem tűrhette ezt, s mikor lábát is csókjával akarta illetni, ő csókolta ajkon a beteget. Abban a pillanatban, amelyben a poklosok szolgája, Ferenc, hősi jámborsággal érintette szent ajkával az irtóztató sebet, eltűnt a betegség és a poklos teljesen visszanyerte óhajtott egészségét. Nem tudom mit kelljen jobban megcsodálnunk: az alázatosság mélységét-e a kegyes csókban, vagy az életszentség erejét a csodálatos gyógyulásban?.., 7. Minekutána Ferenc Krisztus alázatosságában megtörzsökösödött, a keresztről elhangzott, Szent Demjén templomának tatarozását kötelességévé tevő parancs teljesítésére gondolt. Ez okból visszatért Assisibe, hogy ott legalább kéregetéssel engedelmes­kedjék az isteni szózatnak. A szegény Megfeszített­nek szerelméért félretett minden szégyenkezést, s azok között koldult, akik között előbb bőségben élt; gyönge testét pedig bőjtöléssel és kőhordással sa­nyargatta. így aztán a nevezett szentegyház kijavítása Isten segítségével és a jámbor polgártársak közremű­ködésével el is készült. Hogy a munka után testén a tunyaság ne legyen úrrá, attól a különös, őszinte és igaz kegyelettől vezetve, amellyel az apostolok fe­jedelme iránt viseltetett, utóbb Szent Péternek a várostól kissé távolabb eső temploma kijavításához látott. 8. Végül ezt is befejezve arra a helyre ment, ame­lyet Porciunkulának neveznek, ahol elhagyatottság­ban és senkitől se gondozottan a Boldogságos Szűz­nek, Isten Anyjának régi szentélye állott. Mikor Is­ten embere ezt ilyen elhagyatottságban meglátta, a világ Ürnője iránt érzett buzgó ájtatosságból ennek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom