P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)
II. A KEREK ASZTAL LOVAGJAI - A MAGYARORSZÁGI FERENCES HARMADIK REND TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE
dec. 19-én a rendet föloszlatta (V. ö. Nagy Béni, Kat. Szemle, 1905. 475. old.). Csak azokat a terciáriusokat hagyta meg, akik rendi habitusban egy-egy kolostorban éltek. II. József ezzel a rendeletével a hitélet és a magyar szociális irányú testvérületek egyik legszebb hajtását tette tönkre egy csapásra. Csak nagy sokára, a XIX. század második felében kapnak erőre és kezdődik meg a magyar nép között ismét a XVIII. századbeli franciskánus vonatkozású élet, amely először a megalakulásban, majd a szép vallási gyakorlatok módszeres megvalósításában, aztán a szervezett irányú társadalmi tevékenységben fejeződik ki a legplasztikusabban. Ez negyedik korszaka a magyar terciáriusoknak. Az Actio Catholica világában igen nagy szerep vár e rendre és már is szép jeleit mutatja annak a bontakozó nagyságnak, amely a történelem és hazánk századai folyamán annyiszor megnyilatkozott. Ma már a magyar terciáriusok száma közeledik a 40,000 felé. Minél hatalmasabb lesz Szent Ferenc atyánk e tábora, annál nagyobb teret jelent ez az első rendre, a hívők között édes hazánkra és Anyaszentegyházunkra.