P. Takács Ince O. F. M.: Assisi küldöttei (Gyöngyös 1945)

II. A KEREK ASZTAL LOVAGJAI - FERENCESEK ÉS A KELETI EGYHÁZAK UNIÓJA

FERENCESEK ÉS A KELETI EGYHÁZAK UNIÓJA Amióta Assisi Szent Ferenc föltette magában, hogy a világot megtéríti, és a Szegénység Úrnőjének, mint jegyesének társaságában Krisztus evangéliumi szellemét mindenfelé hirdeti, azóta bennfoglalóan és magától értetődően az összes, még a keleti keresztények közötti igehirdetésre is elkötelezte magát. Ebbeli tervét közelebb hozta a megvalósuláshoz az a tény, hogy sziriai útjában, amelyet kibővített palesztinai és egyiptomi látogatásával (1219), láthatta saját szemeivel azt a nagy különbséget, amely a keleti és nyugati egyház között az elszakadás (schizma) által tátong. Eme folytonosan vajúdó és kínosan fájó sebre akart gyógyírt tapasztani, amidőn visszatérte után atyjafiai közül egyeseket keletre küldött a szent evangélium terjesztésére. A franciskánusok azóta atyai drága örökségként lepték el már a XIII. században a Földközi Tenger körül elterülő konstantinápolyi, kisázsiai, palasztinai, egyiptomi és afrikai partokat. Olyan apostolság volt ez számukra, amely több vérontással, mint sikerrel kecsegtetett. Ha minden törekvésük és célzatuk ellenére a mohamedánok között csak szórványos megtérőket tudtak felmutatni, addig a keleti keresztények között történő működésüket illetőleg idők folytán legalább részleges sikert könyvelhettek el. ők váltak ugyanis mindenkor kész és fürge eszközévé ama pápai törekvésnek, amely szerette volna a nyugati és keleti kereszténységet kibékíteni és egyesíteni. Ezt különben a franciskánusok, mint misszionáriusok saját kezdeményezésükre is sürgették. Hosszú századok multán annyit legalább elértek, hogy Róma megbízásából egyes keleti egyházak fejeivel, mint tárgyaló felek részleges eredményt értek el; vagy azért mert egyidőre uniót létesítettek a római Egyház és a byzantin kereszténység között, vagy azért, mivel néhány kisebb