P. Takács Ince O. F. M.: Magyar ferences aszkeikus élet és aszketikus kiadványok a XVII. és XVIII. századra (Budapest 1942)

I. A ferences aszketikus élet árnyalatai - Magyar ferences lelkiség

amint ezt néha olvashatjuk a déli és nyugati rendtagokról. Hazánk franciskánusainak erre talán kevesebb idejük akadt, és a magyar természet higgadtabb vonása is hozzájárult a nyugodtabb légkör megteremtéséhez. Viharok azonban és egészségesebb szélvészek a magyar ferencesek vidékén sem hiányoztak. Meg kell ugyanis mondanunk azt, hogy a XIV. század végéig egyeduralmat gyakorló Provincia Hungáriáé ferences tagjai konventuálisokká váltak volna, ha ez a magyar ferences rendtartomány idejében meg nem reformálja önmagát. Mert jött Igali Fábián provinciális,

1 aki 1454-ben az egri tartományi káptalanon alaposan lefektette azokat a lélekbevágó szigorú elveket és szankciókat, amelyek eleve kizárták az enyhe, vagy csak még alkudozni is merészelő irányzatot. Jött ezután Segösdi Lukács 1508-ban, aki provinciáiisi tekintélyével Igali Fábián reformáló cikkelyeit érvényre juttatta. Ezek ugyanis a konventuális irányzattal együtthaladó Magyar Provinciának annyira mély és szigorú alapokat raktak le, hogy amidőn a rendtartomány 1517-ben, Rómában : ama nevezetes nagy káptalanon megbizottjával megjelent, ez minden gondolkodás nélkül mint a provincia conventualium reformata főelöljárója a szigorú obszervánsok meilé állt. Az ú. n. minorita atyák (Fraires Minores Conventuales) nálunk csak a XVII. században kezdenek terjeszkedni. A XV. században hazánk területén föllépő obszervánsokat, legelső és temesmegyei kolostorukról Cseri barátoknak is szokták nevezni (1444-ben független). A mohácsi vészig ez a két magyar ferences provincia : t. i. az Igali Fábiántól és Segösdi Lukácstól megreformált Provincia Hungáriáé és az 1444-ben független obszervánsok rendtartománya (cseri barátok) munkálták a saját és a hívek megszentelését. 1523-ban a burgosi nagykáptalan a Provincia Hungariae-nek a Provincia S. Mariae Hungáriáé nevet adta, az obszervánsok pedig ugyanott elnyerték a Provincia SS. Salvatoris nevezetet. Aztán jött a török és jött a reformáció. A török tűzzel-vassal pusztított mindent. Amit meghagyott a török, elpusztította a német, vagy az egymás ellen harcoló magyar. Azért írja Ozoráról az egyik szalvatoriánus 1533-ban : Nincs mit írnom, de nem hallgatom el, hogy Isten ostorát látom abban, hogy ezt a szegény, szánalomraméltó országot annyi belső zavar szaggatja széjjel, s katonái egymást öldösik.

2 Egy másik ugyanakkor azt írja : Félelem és remény közt 1 Igali Fábiánt és Segösdi Lukácsot illetőleg v. ö. Horváth János, A magyar irodalmi műveltség kezdetei. Budapest, 1931, 115—118, 121, 122—123. a V. ö. Dr. Kollányi Ferenc, Magyar Ferencrendiek a XVI. század első felében. Századok, 1898, XXXII, 612. Levelezőkönyv, 39.