Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XI. Szent Ferenc Dante Paradiso-jában. Irta: Dr. Dombi Márk O. Cist

DR. DOMBI MÁRK 0. CIST.: SZENT FERENC DANTE PARADISO-JÁBAN mondja Tocco, hogy itt szent Bonaventura beszél, aki Fra Giovanni da Parma után kormányozta a rendet s középutat követett egyrészt a rajongók, másrészt meg a lanyhák között. S ezt a középutat helyesli Dante is*. (Scartazzini-Vandelli 819.) Harmonikus befejezése a legtüzesebb, legszárnyalóbb idealizmusban is mindig tiszta, mindig emberi, mindig reális gondolatoknak. Szent Ferenc új utat mutat az elernyedt keresztény léleknek; a húrt annyira feszíti, amennyire csak kibírja: lehetetlent azonban nem akart, nem akarhatott. Ezt a gondolatot fejezi ki szent Bonaventura, a szent alapító lelkének tisztán látó örököse. Dante osztozik vele ebben a fölfogásban; s bár izzó-tüzes lelke óhajtja, szenvedélyesen óhajtja a krisztusi élet renaissance-át, nem akarja azt oly módon és oly föltételek között, melyek az átlagos emberi természetet elviselhetetlenül megterhelhetnék s az evangéliumnak az Egyházban folyton élő magyarázatát dezavuálhatnák. Ez maga elég annak az igazolására, hogy Dante izig-vérig, lelke legmélyeig hű fia volt Egyházának s csak a legkorlátoltabb elfogultság láthatja benne a reformáció egyik előfutárját. Ha, amint föntebb említettük, az apostoli kor bensőséges egyszerűségének visszatértét várta s a maga módján ezért dolgozott, ezt nem a protestantizmus programja szerint: a tanok megváltoztatásával, az Egyház lényegéhez tartozó intézmények ledöntésével, hanem az erkölcsök megreformálásával igyekezett elérni. Célja, elvi álláspontja teljesen azonos egy Szent Bernát, egy szent Ferenc, egy szent Domonkos, egy Loyolai szent Ignác stb., szóval a szentek céljával és elvi álláspontjával. Amiben tőlük külömbözik, az abban leli magyarázatát, hogy minden erkölcsi nagysága mellett se tudta feldolgozni magát a szentek erkölcsi magaslatára; s temperamentuma, szenvedélyessége néha elhomályosítja tisztánlátását s ilyenkor egyoldalúan, olykor objektive igazságtalanul, de szubjektive mindig jóhiszeműleg ítél meg egyes személyeket s bizonyos jelenségeket. De hitében mindig sziklaszilárdan állt, s »sagro poema«-jában a katholikus lelkiségnek, életideálnak egész terjedelmében oly őszinte, oly nyilt és nemeshangú apostola, hogy szent büszkeséggel tekinthet rá az Egyház, s tekinthet rá Szent Ferenc rendje is, melynek e nagy lélek formálásában, eszmékkel való telítésében oly jelentékeny része volt. A RÓMAI SZ. PÉTER BAZILIKA KÉPE A XIII. SZÁZADBAN.