Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

a Thuinei nővérek leányok részére magasabb iskolát nyitottak. Legújabban a kanadai franciskánusok vettek át missiót Khagoshime-ben. Egy, a jelen munkánkra vetett összefoglaló szempillantás bizonyítja, hogy a ferencesek a XVI. században is, az akkor ismert világ minden részében hirdették az Evangégéliumot és ontották vérüket Krisztusért. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a Rendnek e bámulatos rugékonysága, tagjainak az egész világra kiterjedő, mindent összefoglaló apostoli buzgalmából folyó missiós tevékenysége mellett, állandóan egy kedvenc gondolatot táplált kebelében: Chinât, az akkor ismert világnak legnagyobb politikai alakulatát megnyerni a kereszténységnek, Krisztusnak. A rend legjobbjai élénken foglalkoztak vele. Élénken élt akkor is a lelkekben, mikor Amerika fölfedezése a rendtagok legnagyobb része számára egy új termékeny missiós-terülefet biztosított. így láttuk, hogy Joannes Franziskus Zumarragua, Mexikó nagy érseke már 1545-ben foglalkozott komolyan azzal a gondolattal, hogy leköszön érseki székéről és elmegy Chinába — hol rendi ősei a XIII. században oly nagyarányú, fényes missiós működést fejtettek ki — hithirdetőnek. Nemeslelkű elhatározását nem sikerült keresztülvinnie. Később 1579-ben a Philippini szigetekről próbálták meg a behatolást Chinába P. Petrus Alfaro és öt társa. Csak 1638-ban, tehát majdnem száz évre Zumarragua kísérlete után, sikerült a ferenceseknek China földjére lépni, hol a XIII. századbeli őseiknek hitével és lelkesedésével kezdtek dolgozni. Törekvésüket fényes siker koronázta azért is, mert élükön oly egyéniségek állottak, mint P. Antonius a S. Maria Caballero és Bonaventura Ibanez. Különösen az előbbi szerzett magának nagy érdemeket a kínai missiók körül. 16 évig dolgozott ott, mikor Róma az összes keleti ferences missiók élére állította őt. Ez a kitüntetés még fokozta erejét; 1650-ben megalapította a Schantungi missiót. Fővárosában Tsinanfu-ban templomot és zárdát emelt és közelében számtalan keresztény falvat alapított melyek nagyrészt még ma is virágzanak. A praktikus missiós élet ügyeivel való elfoglaltsága mellett, még időt talált a kínai nyelvvel és klasszikusaival való beható foglalkozásra. 1665-ben letartóztatták, Cantonba vitték, hol nemsokára rá meghalt. Spanyol és olasz rendtársai — kik közül különösen kitűntek a pekingi püspök, Bernardin délia Chiesa és Basilius Rollo de Gemona, ki a mai napon is legjobb szótárt és tanulmányokat írt a kínai nyelvről — oly nagy buzgósággal folytatták munkáját, hogy 1723-ban a vezetésük alatt álló falvakban a keresztények száma a 100.000-et meghaladta. P. Antonius a S. Maria Caballeroban a ferencesrend egyik kiváló tagját, a kínai missiók egyik kimagasló alakját vesztette, kinek theologiailag teljesen képzett és Pál apostoli szellemével megtöltött, Isten dicsőségét és a lelkek üdvét állandóan szem előtt tartó egyéniségéről eddig vajmi keveset tudtunk. Nevéhez fűződik a missiós történetnek egyik legszomorúbb fejezete, az úgynevezett kínai rítusok vitája. Hergenröther, Henrion, Neher stb. egyház- és missiós történetírók alig említik és amennyiben említik a kínai ritus-vitával kapcsolatban, teljesen ferde beállításban mutatják be nekünk azt a szentéletű, kimagasló történelmi alakot, kiről egyebek közt egyik kor- és missiós munkatársa Gabriel Magelhaes, jezsuita páter, egy 1673. január 20-án kelt levelében ezeket mondja: »Csak így gondolkodhatunk ilyen nagy szerzetesről, ilyen kiváló apostoli missionáriusról ... ki kiváló tulajdonságai, tudása és erényei miatt szent és szerafikus