Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XX. A ferences missiókról. Irta: P. Schrotty Pál O. F. M

rendjének dísze és dicsősége.« Több hasonló nyilatkozat áll rendelkezésünkre és pedig úgy a jezsuiták, mint a dominikánusok részéről. Ha a róla szóló legújabb kimutatások nagyszerű eredményét ismerték volna, ezek az egyébként nagytekintélyű írók, nem mertek volna oly felületesen nyilatkozni személye fölött és Groeteken, az exfranciskánus sem írhatta volna le ezeket a könnyelmű szavakat . . . »megengedjük, hogy a határozott tett és hitbuzgóság embere volt, de cselekedeteit nem előzte meg mindig az okosság és körültekintés. Őt kell vádolnunk és P. Morales dominikánust azzal a súlyos váddal, hogy az egyenetlenség magvát szórták szét a kínai missiókban, mely később nagy, mérges fává terebélyesedett . . . Nekik köszönhetjük a kínai ritusok áldatlan vitáját, mely a hitterjesztés művének oly súlyos károkat okozott.« Mi a kínai ritusok vitája ? Vegyük szemügyre azt a legújabb kutatások által felszínre hozott gazdag anyaghalmaz világánál. Midőn 1633-ban P. Antonio de S. Maria Caballero P. Morales dominikánus atyával Chinába megérkezett, a már ott működő, leginkább portugál jezsuita missionáriusok heves ellenállására találtak. Ennek az ellenállásnak oka abban rejlett, hogy Chinában levő jezsuiták közt úgy látszik az a meggyőződés uralkodott, miszerint a kínaiak krisztianizálásánál, a föl fölbukkanó nehézségek miatt, csak egy egységes rendszer szerint lehet eredményesen eljárni. Ezt a meggyőződést kitermelő nehézségek abban álltak, hogy a kínai új-keresztények vonakodtak egyes politikai és polgári életükkel összenőtt szokásaikról, mint pl. az ősök-holtak tiszteletéről és a Bölcsnek, Confuciusnak bemutatandó tiszteletnyilvánításról, lemondani. A jezsuita missionáriusok legnagyobb része azon a véleményen volt, hogy az új keresztényeket nem kell kényszeríteni ezeknek a szokásoknak elhagyására; sőt a kereszténytan, a keresztény erkölcsök, szokások és egyházi törvények alkalmazásáról való prédikációkban is a legmesszebbmenő kíméletet kell tanúsítani. Hogy ezt könnyebben keresztülvihessék 1585-ben a Jézus-társasága egy dekrétumot eszközölt ki Rómában, mely kizárólag a jezsuitáknak biztosítja a kínai missiós területet. De V. Sixtus pápa, XIII. Gergelynek ezt a határozatát, legalább a franciskánusokra nézve, már 1586-ban hatályon kívül helyezte. Lehet, hogy a jezsuitáknak V. Sixtus intézkedéséről még nem volt tudomásuk, lehet, hogy a nemzetiségi ellentét szította az ellenállás lángját, az is lehetséges, hogy a jézus társasági atyák keresztülhúzva látták missiós tervüket, tény, hogy ez a megmagyarázhatlan ellenállás, mely gyakran csak passzív és részletes volt ugyan, még sokáig fönnállt. A kínai új keresztények is akadályokat gördítettek az új missionáriusok útjába. P. Antonio és P. Morales tehát elhatározták, hogy alapos tanulmány tárgyává teszik az egész kérdést és arra a meggyőződésre jutottak, hogy missiós-methodusuk miatt, mely a jezsuitákéval homlokegyenes ellentétben állt, idegenkednek tőlük a kínaiak. Az új hithirdetők keresztényei ugyanis megütközéssel mutattak reá a többi missionáriusra, kik lényegesen kényelmesebb evangéliumot hirdettek. Ez a körülmény P. Antonio és P. Morales figyelmét a híres rítusokra irányította. Nagy buzgósággal tanulmányozták már most ezt a kérdést. Elmélyedtek a kínaiak