Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

II. XI. Pius pápa Őszentségének apostoli körlevele Assisi Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulója alkalmából. Fordította: Dr. Burka P. Kelemen O. F. M

DR. BURKA P. KELEMEN O. F. M.: XI. PIUS PÁPA ŐSZENTSÉGÉNEK APOSTOLI KÖRLEVELE A második rend apácái, »a Klárában felragyogott angyali életnek« részesei, mint az Úr kertjébe ültetett liliomok, iparkodjanak kellemesen illatozni és lelkük hófehér­ségével Istennek tetszeni. Akiknek könyörgéseire be fog következni, hogy az Úr Krisztus irgalmasságához majd sokkal többen menekülnek és az Anyaszentegyház öröme az isteni kegyelemre és az örök üdvösség reményére visszavezetett fiakban csodálatosan meg fog növekedni. Végül a harmadikrendieket, akár szerzetes közösséget alkossanak, akár a világban éljenek, fölszólítjuk, hogy a keresztény nép lelki nekilendülését saját apostolkodásuk­kal előmozdítani törekedjenek. Ez az apostolság, mely kezdetben méltókká tett egyeseket arra, hogy IX. Gergely Krisztus katonáinak és másod-Makkabeusoknak nevezze őket, ma sem lesz kisebb jelentőségű a közjóra, ha az egész világon nem csak számban gyarapodnak, hanem Ferenc atya alakját magukra öltve, az erkölcsi tisz­taság és feddhetetlenség példáját is körülhordozzák! Amit pedig elődeink, XIII. Leo »Aus­picato« és XV. Benedek »Sacra propediem« kezdetű körirataikkal a katholikus világ összes püspökeinek jeleztek, hogy igen tetszenék nekik, azt a mindnyájatok lelkipász­tori munkája révén, magunknak is kívánjuk, Tisztelendő Testvérek, hogy t. i. a ferences harmadikrendet minden módon pártoljátok, megtanítván a nyájat, akár magatok, akár kép­zett és alkalmas igehirdető papok által arra, hogy mire való a világi férfiak és nők ezen rendje, mennyire becsülendő, milyen szabad annak közösségébe az út és mily könnyű legszentebb törvényeinek megtartása, a búcsúk és kiváltságok minő bőségét élvezik a harmadikrendiek s végül mennyi haszon származik a harmadik rendből az egyesekre és a községekre egyaránt. Akik még nem léptek be ezen nagynevű hadseregbe, a ti buzdítás­tokra tegyék meg ezt a jelen évben; akiknek pedig fiatalságuk miatt még ez nem áll módjában, iratkozzanak be mint jelöltek, hogy már fiatalon hozzászokjanak ezen szent fegyelemhez. Minthogy pedig sokszor kínálkozik alkalom üdvös események megünneplésére, úgy látszik Isten kegyes akarata, miszerint pápaságunk ne teljék el a nélkül, hogy a katho­likus névre ne hoznának örvendetes gyümölcsöket Ferencnek ezen százados ünnepségei, aki »életében támogatta a házat és napjaiban megerősítette a templomot«. 1) jólesően látjuk ennek előkészületeit, annál is inkább, mert őt már ifjúkorunktól fogva a legmé­lyebb jámborsággal tiszteltük pátronusunknak és mert már régen be vagyunk sorozva fiai közé a harmadikrend jelvényeinek istenfélő elfogadásával. A szeráfi atya halálának hétszázadik esztendejében tehát Ferenc könyörgésére olyan jótétemények áradnak a katholikus világra és nemzetünkre, hogy ez az év örökké emlékezetes lesz az Egyház történetében. Az égi ajándékok jeléül pedig és atyai jóakaratunk tanuságaképen szeretetteljesen adjuk apostoli áldásunkat mind reátok Tisztelendő Testvérek, mind papságtokra és híveitekre. Kelt Rómában, szent Péternél, 1926. év április havának 30-án, pápaságunk ötödik esztendejében. XI. PIUS PÁPA s. k. l) Eccli., 50, 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom