Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
XVIII. A ferences szónoklat szelleme. Irta: Brisits Frigyes 0. Cist
a lánglelkű szerzetesek végeztek. Ha azonban ezt a történelmi időt tekintjük, amely Szent Ferenc fiainak munkáját betelepedésüktől egészen a XVII. századig kísérte, szónoki működésük szelleme tisztán állapítható meg. Lényegileg nem más ez, mint missziós tevékenység s a katholikus hitelvek tisztaságának megőrzése a történetileg kifejlett más tanokkal szemben. Ez az irány azonban mindig egészen sajátos történeti környezetben, mondhatnám, magyar történelmi milieuben érvényesül, s ettől kapja a maga egyéni teljességét. A magyar ferencrendi szónok, kezdve a XIII. századtól egészen a XVII-ig, nemcsak a hit igéjének szolgája, hanem nemzeti hős, önfeláldozó szociális lélek, együttérző testvér s ha kell, martyr magyar. Ezek az utóbbi vonások tették népszerűvé alakját, szinte azt mondhatni, ezeken vált népszerűvé, aktuális értékűvé beszédeinek tartalma is. így lesz a ferencrendiek igehirdetése igazi, evangéliumi munka, úgy, ahogy ezt Szent Ferenc elgondolta: békét adtak a léleknek és a világnak. Az életnek ezzel a külsőleg erősen történeti és szociális intenzitásával szükségképpen függött össze az ízlésnek és a téma-felfogásnak bizonyos fokú átlazítása, inkább a pillanatnyi kívánatnak, mint az elméleti szándékosságnak szükségei szerint történő beszéd-berendezés. 1) Bármennyire is hangsúlyozza intézményesen a rend, a kor kívánatainak megfelelően, a magasabb fokú elméleti kiképzést tagjainál, mégis tagadhatatlan, hogy a szent beszédekben nem annyira a dialektika, mint a témán keresztül a hallgatókkal való együttérzés, nem a bizonyítás, hanem az agitatorikus hév, nem a logikai felépítés súlyos ereje, hanem az amplifikáló bőség uralkodnak. A cél mindig egy: bűnbánat, de az út e cél felé olyan gazdag, mint magának az életnek az alkalmisága. Ha mindehhez még hozzávesszük a nemzeti nyelv nagy szuggesztív erejét, a nyelv kezelésének népiesen hatásos kiaknázását, továbbá az éthosznak azt a kisugárzó titkát, amely a lemondás e geniiből magával ragadása sugárzott, megkapjuk a monumentális népszónoklat formájának azokat az elemeit, amelyek a ferences szónoklat szellemének nálunk első stílusát teszik. Az természetes, hogy ez a stílus kockázatos, mert nagy a szabadsága, de tagadhatatlanul páratlan az ereje. Az is bizonyos, hogy ez a ferences szónok nem művész, nem is az az idillikus lelkületű, költői hangulatú ember, mint umbriai testvére, de nem is igényeltek vele szemben többet, mint amennyit Szent Ferenc kívánt prédikáló testvéreitől. A ferences szónoklatnak ez a harmonikus elméleti és gyakorlati stílusegysége a XVII. századtól kezdve szétomlik. A franciskánus rendnek sok kiváló szónoka van ugyan, de a vezető szerep már nem az övé. A szónoklatnak lassan-lassan a XVII. század szükségeihez mért új formája alakul ki, mely erősen az intellektualizmus jegyében áll, belső alakiságában pedig a barokk ízlés vonásait hordozza. 2) A ferences szónoklat egyes képviselőin a korízlés hatása észrevehető ugyan, de a beszédek szelleme ettől az időtől kezdve sajátságos belső fejlődéssel tart a szent beszédeknek általa kialakított hagyományai felé. A barokk kultúra éppen úgy, mint a XVIII. századi racionalista szellem kivül maradnak a ferencrendi prédikációkon, amelyeknek Mihalovics I. m. I. 91. 137. 1. — Rézbányay József : Az egyházi szónoklat története. Esztergom 1904. I. 157. — S még Dölcskey Ödön: Kapisztránói Szent János. Budapest, 1925- — Horváth János Barokk ízlés irodalmunkban. Budapest, 1924. 336—339. 1.
