Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
XVIII. A ferences szónoklat szelleme. Irta: Brisits Frigyes 0. Cist
szinte az lesz a stílusuk, hogy egyszerűen szent beszédek maradnak. A szent ferenci sancta simplicitas evangéliumi fénye ragyag rajtuk akkor, amikor a szent beszédek erősen irodalmi formát vesznek fel s a koráramok közelségébe jutva, ezeknek módszerével dolgozva, kezdik elveszíteni az evangélium szellemének fölkentségét, természetfölötti báját. Ezzel természetszerűen bizonyos távolság keletkezik a szent beszédeknek korabeli stílusformája s a ferences igehirdetés módja között, ez a távolság azonban nem jelent többet, mint amennyi különbség volt Szent Ferenc rendjének szelleme s a többi rendek jellege közölt. A missiós tevékenységnek az a diffusiv megnyilatkozása, mely a XVIII. századig szokásos volt, egyébként is megszűnik s ez a helyhez kötöttség is bizonyos egyirányúbb, bensőségesebb módját fejleszti ki a ferences szent beszédnek. így alakul ki a XIX. század folyamán a ferences szónoklatnak történetileg az a második szelleme, mely saját rendi hagyományaiból táplálkozva, az igehirdetést mentesíti, helyesebben elszigeteli a kor filozófiai, irodalmi problémáitól s megmarad annak, ami eredetileg és mindig is volt: a bűnbánó hazatérés prédikációjának. A ferences prédikáció ebben a formájában is megmarad üdének, egyszerűnek, frissnek, konkrétnek és szemléletesnek. Néhai dinamikus erejét nem kívánta a kor, ez azonban nem veszett ki belőle, átalakult benne a meggyőződésnek és erkölcsi bátorságnak félelmes tisztaságává, amellyel az evangélium szellemében adta vissza a szónak és gondolatnak azt az értelmét s azt a jelentőségét s amelyet a XIX. század elvett tőlük. Az eszmék demokratizálása korában az lett a hivatása, hogy az egyszerűség Iélekkultúráját védje egy új humanizmus hamis irányával szemben s a lemondás erkölcsi értékével szilárdítsa a világ felbomlott egyensúlyát, így jutott el a ferences szónoklat ahhoz a problémához, amelyből tulajdonképen született s így talált e problémán keresztül el ahhoz az örök emberhez, akihez ő nem a vallásfilozófiai problémák megoldását hozta, mint korabeli konferencia-beszédek, nem is a vallás igazságainak diadalmas védelmét, mint a századkori dogmatikus beszédek, hanem azt, amiért az elfáradt, csalódott, kiábrándult, mindenét elvesztett Dante zokogott élete végén a ferencesek kolostorának kapuján: »Pacem ...« És sajátságos, hogy időnkint — főleg a XIX. század közepétől — feltűnik a ferences szónoklatnak umbriai értelemben naiv síkjáról egy-egy összefoglaló hatalmas szónoki lángelme, akiben a szentferenci hagyomány lelkülete páratlanul egyesül a korszerűségnek finoman megérzett és kifejezett igényeivel. Albach Szaniszló tartozik ezek közé. Ő talán a magyar XIX. század legnagyobb ferences szónoki dicsősége — s mégis egyik legjobban elfelejtett alakja. 2) Igaz, hogy német szónok is, de működésének jelentősége erősen belejátszik nemcsak a vallási, hanem a politikai közéletbe is. Szószéke Pozsonyban, majd Pesten maga előtt látja az új Magyarország képviselőit, akik csodálattal hallgatják nemcsak ékesszólásának hevét, hanem politikai liberalizmusának bátorságát/ 5) Bizalmas barátja s meghittje Széchenyinek, akivel együtt támadja a régi magyar alkotmányt s kinek igen jellemző szavakkal ajánlja prédikációit: Dem Freunde der reinen Religion des Rechts und der Warheit, dem Beförderer jedes Grossen und Guten, dem l) Jörgensen-Hirschfeld: I. u. 153. 1. — 3) Kurtz V. : Albach József Szaniszló: Képes Újság. 1865. 17. sz. — 3) Pulszky Ferenc: Jellemrajzok. Budapest. 67. 1.
