Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)

XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista

a maga erejéből, még egységét sem; ugyanígy nem tud biztonsággal következtetni a lélek halhatatlanságára, az ember végcéljára, a természeti erkölcsi törvény teljes tartalmára. 2. A hit igazságait úgy fogják föl (különös határozottsággal Scotus, azonban csíra szerint már a Szent Tamás előtti ferences theologusok is), mint a kinyilatkoztató kegyes Isten tételes rendelkezéseit, melyeknek őre és közvetítője az Egyház. Ezért igaznak-tartásuk egyedüli alapja az Egyház tanítása, természetesen a belénk öntött hit segítségével. A theologiai tevékenységnek e szerint nem föladata, miként Szent Tamasnál, a hitrendszer benső észszerűségének és relatív szükségszerűségének megmutatása. Sőt az ész, ha a maga lábán jár, nem egy hitigazságban igen súlyos nehézségeket talál; e nehézségek és a nyomukban fakadó kétkedő kísértések elől az Egyház tételes tanításának, tanító tekintélyének oltalma alá kell menekülni. Ez tehát programm- és elvszerű theologiai pozitivizmus, szemben Szent Tamásnak theologiai racionalizmusával. Ezek után nem meglepő, ha Scotus elsőnek képviseli az előzőkkel szemben azt a tételt, hogy a Szentírás nem foglalja magában tartalom szerint az összes hinnivalókat: multa... non sunt expresse in evangelio et tarnen Ecclesia tenet illa esse tradita certitudinaliter (Scot, in I, d. 11, 1, 5). 3. Mindamellett súlyos tévedés volna azt hinni, hogy a ferencesek, főként Scotus, lemondanak a 13. századi skolasztika nagy eszményéről: a hit és ész nagyarányú összhangosításáról. De Scotus (s már cum grano salis Bonaventura) az ész szerepét abban látja, hogy megmutatja a hitigazságoknak üdvösségre szolgáló alkalmasságát, tehát gyakorlati értékét. Ha minden áron modern szót akarunk és nem kell félreértéstől tartanunk, mondhatjuk, hogy Scotus theologiai pragmatizmust követ. De nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ő még sokkal inkább benn él a nagy skolasztikái hagyományokban, semhogy elméletileg is ne keresné a dogmák »ratio«-it. Kritikus elméje elődjeinek és kortársainak sok ratio-ját gyöngének találja, és ezt kíméletlen dialektikával ki is mutatja; azonban esze ágában sincs a »ratio«-t egyszerűen törölni a theologiai érvelés tárházából és a skolasztikusok másik »locus«-ának, az auctoritasnak engedni át az egyeduralmat; hanem óriási erőfeszítéseket tesz, hogy a gyöngéknek ítélt és elutasított érvek helyébe jobbakat állítson. Hogy mennyire vérbeli skolasztikus, annak csattanó bizonyítéka az a fáradhatatlanság, mellyel éppen a legmélyebb titkot, a Szentháromságot iparkodik lehetőleg szigorú érvekkel megtámogatni (cf. in I d. 2, q. 7, n. 3 — 12). 8. §. Isten és a világ.*) Minden szellemi iránynak biztos értékmutatója az Isteneszméje. Itt futnak össze a gondolkodás és akarás összes szálai, itt mutatják meg értéküket és jellegüket a problémák csakúgy, mint az állásfoglalások. A ferences theologiának is dióhéjban megtalálhatónak kell lennie Isten tanában. Különösen Szent *) ]. Jeiler S. : Bonaventurae principia de concursu Dei generali ad actiones causarum secundarum collecta et s. "Ihornae doctrina confirmata. Quaracchi 1897. — A. Daniels Quellenbeiträge und Untersuchungen zur Geschichte des Gottesbeweises im MA. Münster 1909 — P. Minges Des Gottesbegriff des Duns Skotus auf seinen angeblichen exzessiven Indeterminismus geprüft. Wien 1907. — ]. Klein Der Gottesbegriff des ]. Duns Scotus vor allem nach seiner ethischen Seite betrachtet. Paderborn 1913.