Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
II. XI. Pius pápa Őszentségének apostoli körlevele Assisi Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulója alkalmából. Fordította: Dr. Burka P. Kelemen O. F. M
tették, világosan kitűnt, hogy minő szempontok vezették őket; s a vallás, vagyon, család és állam alapjainak fölforgatása többnyire és könnyű szerrel eredményezett szabadosságot, erkölcstelenséget és az állam feldúlását. Az történt tudniillik nem egyszer a századok során, hogy Egyházban és államban egyképen keletkeztek lázadások, melyek egyike a másikat segítette. Mert bár a katholikus hit a lelkekben sértetlen volt és egészen el nem homályosult, de midőn az evangéliumi érzület alábbszállt, Krisztus szeretete az emberi társadalomban is annyira megfogyatkozott, hogy majdnem kihaltnak látszott. Ugyanis, hogy azok viszályairól hallgassunk, akik majd a császársággal, majd az Egyházzal küzdöttek, az olasz városok belháborúkban emésztődtek, némelyek magukat a másik uralma alól kivonni és polgári szabadságot szerezni, mások, a nagyobbak a kisebbeket maguknak alávetni törekedtek; egy és ugyanazon városban a hatalomért küzdöttek a pártok, ebből származtak mindenütt az öldöklések, gyújtogatások, rablások, helységek feldúlása, számkivetések, dolgok és javak elkobzása. Sokak rettentő szerencséjére, kelleténél inkább merültek föl szétválasztó körülmények urak és szolgák, úgynevezett nemesek és nem nemesek, bennszülöttek és telepesek között, miket maga az emberiség szenvedett meg, mert a nép gyengébbjeit a hatalmasok büntetlenül kínozták és nyomták el. Továbbá az önszeretettől és önérdekeik hajhászásától elragadva mindazok, akik nem a nyomorult nép sorából valók voltak, a gazdagság telhetetlen vágyától lángoltak ; hiába hoztak törvényeket a fényűzés ellen, mert fitogtatták ruháikat és kérkedtek lakomáik s a gyönyörűségek minden nemének pompájával. A szegénységet és a szegényeket megvetették; az akkor gyakori bélpoklosoktól a legnagyobb idegenkedéssel fordultak el s őket elkülönítve, ügyet sem vetettek rájuk. S bizony a javak és gyönyörűségek mohó hajszolásától még azok sem voltak mentesek, — bár elég sokan tűntek ki a papság soraiból szigorú erkölcseikkel! - kiknek vallásosabb érzületüknél fogva menteknek kellett volna lenniök. Miokból általános szokássá vált, hogy amiből csak lehetett, magának mindenki minél nagyobb és bőségesebb hasznot előteremteni és meríteni törekedett: nemcsak erőszakkal kicsikart pénzzel vagy igazságtalan uzsora követelésével, hanem a nyilvános hivatalok, méltóságok, az igazságszolgáltatás, sőt még a bűnösök büntetlenségének árubabocsátásával is sokan növelték és szaporították magánvagyonukat. S bár az Egyház nem hallgatott s a büntetéstől sem tekintett el, mégis mit használt ez, mikor maguk a császárok nyilt és a legelvetemültebb példájukkal az apostoli szék átkait vonták magukra és azokat nyakasan megvetették ? A szerzetes intézmény, mely ekkortájt az érettségig örvendetes gyümölcsöket termett ugyan, mégis beszennyezve a világ porától, az ellenállásra és küzdelemre kevésbbé volt képes; és noha az új férfi-szerzetesrendek révén az egyházi fegyelem valamelyes védelemre és erősségre tett is ugyan szert, a fény és szeretet sokkal bőségesebb kiárasztásával lehetett csak a beteg emberi társadalmat talpraállítani. Az ígyen vázolt társadalomnak tehát egyrészt megvilágosítására, másrészt az evangéliumi bölcseség romlatlan mintaképének visszaállítására jelent meg isteni sugallat folytán és mint nap ragyogott fel az Assisibeli, ahogy Dante énekli, 1) ami teljesen egyező l) Par. XI.
