Szent Ferenc nyomdokain 1226-1926 (Budapest 1926)
XIV. A klasszikus ferences theologia. Irta: Dr. Schütz Antal, piarista
Szent Tamásnál), és azt aztán (szenvedőleg) befogadja, és így a valóságot tükrözze, akkor alapvető magatartása cselekvőleges : a külső világ inkább csak alkalom és indíték, mint ok lesz arra, hogy az értelem elsajátítsa az Isten megvilágításában föltetsző örök igazságokat. Persze Aristoteles a ferences tudósok megjelenése idején már sokkal ismertebb volt, az ő ismeret-elmélete sokkal nagyobb hasznot igért a theologia számára, semhogy egészen túltették volna magukat rajta ; és így az aristotelesi és szentágostoni fölfogásnak sajátos összekovácsolásával találkozunk náluk. Pl. Halesi Sándor Szent Ágostonnal azt vallja, hogy az értelemnek három foka van : ratio (az érzéki világ értelmi megismerésére), intellectus (a teremtett szellemek megismerésére) és intelligentia (az első elvek, a rationes aeternae megismerésére). A ratio szerinte abstrakció útján szerzi ismereteit, a másik kettő a fönt jelzett módon. Bonaventura szerint a lélek önmagát és Istent közvetlenül ismeri meg. Ugyanezt a kombinálást zseniális kiadásban megtaláljuk Sco/us-nál is :• ő az elvonás-elméletet egyrészt kiterjeszti ismerésünk egész körére, miként Szent Tamás; másrészt az intuicionizmust is kiterjeszti az egész létre: szerinte az értelmi megismerésnek első tárgya nem miként Szent Tamásnál az érzéki egyedben megjelent és onnan abstrahált egyetemes gondolat, hanem minden elvont ismeretet megelőzően a konkrét egyedi valónak intuitiv értelmi fölfogása (species specialissima). A ferences ismeretelméleti gondolatoknak nem következetes továbbépítése, hanem egyoldalú túlfeszítése és eltorzítása Occam fölfogása : a konkrét egyedi való a megismerésnek kizárólagos tárgya, és az ismeretfolyamat teljesen aktiv: az egyedi valóknak színe előtt értelmi jegyeket alkot (termini; innen az okamisták: terministák), melyeknek általános tartalma nem valóságos, de mint jegyek, mint ismertető jelek az egyedekre is alkalmazhatók. II. Metafizika. — A theologia számára jelentős sajátos ferences metafizikai tanítások a materia, forma és individuum fogalma köré csoportosulnak. 1. A materia universalis tana. A Szent Tamás előtti skolasztikusok között és így a ferenceseknél is általánosan elterjedt tanítás volt, hogy nemcsak a testi valók vannak összetéve formátlan ősanyagból (materia prima) és lényeg-adó meghatározó formából (forma substantialis). hanem egyáltalán minden teremtmény. Tehát az emberi léleknek s, az angyaloknak is megvan a metafizikai alomja (substratum, mely Halensis szerint más természetű, mint a testeké: nec est subiecta motui, nec contrarietati; Bonaventura szerint azonos), mely azonban itt a lényeg-adó forma szellemisége miatt nem testi lényt épít, hanem szellemit. Ezt a tanítást lehet úgy fölfogni, hogy csak erőteljesen nyomatékozza és mintegy szemléleti alakba önti azt a szenttamási tanítást, hogy minden teremtett lény képesség és ténylegesség (actus -potentia) valós összetétele; és lehet úgy értékelni, hogy benne csattanós kifejezésre jut a teremtett lét gyökeres, mélységes egysége : szellem és anyag közt nincs áthidalhatatlan ür, sajátosságaik mellett is létük legmélyén rokonok; ugyanannak az ősanyagnak, mondjuk, metafizikai alomnak a talaján állnak, ugyanazokból az őskövekből van valami bennük. S ha így fogjuk föl a materia universalis tanát, gondolati rokonságba hozható Scotusnak ama sarkalatos metafizikai tanításával, mely a létet egyneműnek vallja (univocitas entis). Az Aristotelesben oly mélyen gyökerező és benne oly jól iskolázott dr
