Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)
I. FEJEZET. A magyar rendtartományok
az újkor — kezdetétől máig — elfogadta-e, valóra váltotta-e a társadalomban, ennek megítélését már, azt hisszük, teljesen az olvasóra bízhatjuk, valamint annak megállapítását is, hogy miként bűnhődik az újkor Szent Ferenc szellemének semmibe sem vételeért? i A középkort illetően még csak azt jegyezzük meg, hogy senkit se tévesszen meg az a körülmény, hogy nem sokkal Szent Ferenc halála után sok tízezerre ment Európában a ferencrendiék száma. Mert igaz ugyan, hogy a középkorban, csak 1 úgy, mint m&ma, nagyszerű megnyilvánulásait tapasztalhatjuk a kereszténység szellemének, igaz, hogy a középkorban is volt erény, tisztaság, — szelídség, enyheség, megbocsátás, irgalmasság, szeretet, — önzetlenség, önfeláldozás, — továbbá igaz, hogy különösen Szent Ferenc szelleme ragadt sok embert magával, — de valamint tény, hogy' ami szép és jó abban a (korban volt (s így van ez ma is), egyedül Krisztusnak, az ő Egyházának, a Jézus szíve szerint való püspököknek és papoknak és a rendjük reguláját híven megtartó szerzeteseknek volt köszönhető, úgy tény, az is, hogy a Krisztust követők szépsége, jósájga a középkorban csak olyan volt, mint egy-egy fénysugár a sötét éjszakában. Volt, volt (kereszténység hqgyne lett volna, de az emberek keményszíviisége miatt a kereszténység nem volt képes az egész társadalmat áthatni. Az az 50, vagy 100 vagy 200 ezer kisebb testvér igazán mint számkivetett, árva, meg nem értett, igazán mint „nem e világból való" vonult át a középkor történetén. Sőt azt is megengedjük, hogy a köznép túlnyomó nagy része, tehát mennyiségileg az európai emberiség na^y többsége, valóban a kisebb testvérek tanítása szerint élt, vagy igyekezett élni, de fenntartjuk, hogy azok, kiktől a milliók sorsa függött, akiken állt, hqgy a társadalomban van-e béke, rend, nyugalom, megelégedettség, boldogság, akik igazán kereszténnyé tehették volna a társadalmat, még ha alapítottak is nagyon ájtatos hangú oklevelekkel „bűneik bocsánatáért" egyházakat, conventeke'j, residentiákat, nagy többségük szerint nem Szent Ferenc szellemének hívei, a maguk cselekedeteire, törekvéseire alkalmazói voltak, úgy, hogy tehát a társadalom abban az értelemben, hogy igazán keresztény módon lett' volna elrendezve, hogy benne mindenek élvezhették volna az igaz kereszténység áldásait, a középkorban sem mondható kereszténynek, Szent Ferenc szelleme alapján nyugvónak. 8 ( Szóval: a világi Szent Ferenc emlékét sem nem követte, sem nem követi. Ez a szellem, csak úgy, mint a kereszt, amelyből fák ad t s amelynek s Vannak, kik a kereszténység 1 szempontjából nagyon meg vannak elégedve a középkorral és e kort egészen kereszténynek veszik. Ezek az egyház nagy vagyonát, nagy politikai befolyását, hatalmas közjogi helyzetét hangsúlyozzák, de csak ez még nem kereszténység. Továbbá éppen a nagy elnyomottságot, földi, emberi, politikai tekintély roppant uralmát, az alsóbbaknak a felsőbbektől való nagy függését, a társadalomnak szigorú rendi tagolását hangsúlyozzák és magasztalják, mint keresztény vívmányokat, — de ez meg már egyenesen nem is kereszténység.
