Dr. Szabó György Piusz: Ferencrendiek A Magyar történelemben (Budapest 1921)

I. FEJEZET. A magyar rendtartományok

foltot, mert az 1610-iki országgyűlés abból! a feltevésből indult ki, hogy Somlyón nem a katholikusok, hanem a protestánsok vannak többségben. Ugyanez volt a feltevés Udvarhelyről és Tövisről is. (Tövisre nézve helyes volt a feltevés.) Kolozs monostorra nézve pedig tulajdonképpen egészen másról voflt szó, mint a templom elvétedéről. Ez a dolognak az egyik oldala. Á imp;sjk az, hogy a téves jogi alapon létrejött intézkedés mindössze csak 5 évig állt fenn, mert az 1615-iki országgyűlés, valamint a kolozsmonostori, a tövisi és az udvarhelyi, úgy a somlyói templomot isr visszaadta a kafholikusoknák, akik egyébiránt, vélleményünk szerint, 1610-től 1615-ig sem voltak megfosztva a nevezett egyházaktól, mert, mint alább látni fogjuk, az 1610-iki intézkedést Kolozsmonostorra nézve sohasem hajtották végre, nem hisszük tehfát, hogy Tövisre, Udvarhelyre és Somlyóra nézve is valaha végrehajtották volna. (Tövisről később a katholikusok önként lemondtak.) Csak papiros, csak üres puffogtatás volt tehát az 1610-iki törvény. Az 1653-iki Approbatae Constitutiones I. r. I. c. 6. art.-a pedig egyszerűen történelmi hazugságot foglal magában, mert azt ugyan helyesen mondja, hogy a kolozsmonostori, udvarhelyi és somlyói templomot az 1610-iki törvény initerdicálta, nem lett vOÜna szabad azonban, elhallgatnia azt sem, hogy ezt az interdicálást az 1615-iki törvény megsemmisítette. Ebből még az is következik, hogy az Approbatae Constitutiones-nek e templomokra vonatkozó meghagyására tulajdonképpen semmi szükség sem volt. Hogy a második kérdésre térjünk: Egyetlen erdélyi conventjüket: a csíkit, a ferenerendiek 1610-ig háboríttatlanul birták. A katholikus egyházi személyeket az országból száműző erdélyi törvények csak a püspökre, a kanonokokra és a birtokos szerzetesekre vonatkoztak, de nem a katholikus^ lelkipásztorkodó papságra és Szent Ferenc szegény fiaira. A többi között: az 1588-iki törvény sem irányult a kisebb testvérek ellen is. (Sőt ez a törvény már csak a jezsuiták eülen irányult.) Ha erre positivus bizonyítékunk nem is volna, akkor is bátran mérnők ezt állítani, mert aki az erdélyi régi törvényeket ismeri, azt hisszük, nem vonja kétségbe, hogy az erdélyi országgyűléseknek sohasem volt céljuk, hogy bárkit vafllása papjainak szolgálatától megfosszanak. A katholikus vallás Erdélyben végre is nem azért vollt mindenha r e c e p t a, hogy fejedelmiek és rendek még az Istenadta nép barátait, magukat feláldozó leúki vígasztalóit, lelki altyáit: a ferenerendiek et is kiűzzék az országból. Az ilyesmi Erdélyben, mely e részben a XVI. és XVII. század Európájának országai között egyedül állt, soha senkinek sem jutott eszébe. Arra ós hivatkozhatnánk, hogy az erdélyi történelem minden lapja tanúsítja, hogy a ferencesek Erdélyből sohasem voltak számkivetettek és hogyha a Protestantismus elterjedésekor sok helyről, sokszor bántalmazva, ejl is űzték őket, később a katholikusoknak megmaradt helyeken mindég sízabadon, bátran, bántatlanul időzhettek. De ez a mi érvelésünk felesleges, \— itt van a positivus bizonyíték: 1588 után 3 évvel, az 1591-iki fejérvári.