Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XX. Misztikus szentélyek

Kincseket rejtő — Szent falak közé Oh buzgó zarándok, Tisztelettel lépj be. Itt van a palánta S színarany módjára Ragyogó gyümölcse, A tiszta lelkek kelyhe, S a nagyhangú harang. Páduai Antal áldott kezének Ajándékai. És a felírat mellett egy fa, egy kehely és egy harang van még belevésve a kőbe . . . Az 1227. év egy koratavaszi napján két kisebb testvér lépeget a S. Mauro felé vezető úton. Az egyik néha szeme fölé emeli a kezét és vizsgálódva néz körül, míg a másik lehajtott fejjel nyugodtan imádkozik. — Atyám, — mondja az első — mit gondolsz, messze lehet még a falu? — Fiam, én azt épen úgy nem tudom, mint te, —- felel a másik egykedvűen. — Hát te még soha se jártál ezen a vidéken? Hiszen úgy tudom, hogy mikor Marokkóból hazajöttél, akkor is Szicíliába sodort a vihar. — Az igaz, de akkor nem jutottam Messinánál tovább. Beteg is voltam akkoriban, azután meg a káptalanra kellett mennünk . . . — Az igaz . . . Eddig már régen Assisiban kellene lennünk most is, — teszi hozzá sóhajtva — ha a vihar közbe nem jön . . . — Nem szabad panaszkodnod testvérem. Az