Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XX. Misztikus szentélyek

ember soha nem tudhatja, hogy a jó Isten hova, miért vezeti. Adjuk át magunkat egészen az ö bölcs vezetésének és legyünk készséges eszközei. — Hiszen én nem is panaszkodom. Igazad van, ki tudja micsoda jó fog abból származni, hogy a hajónk, ahelyett, hogy kikötött volna Civita Vecchiaban, ide sodródott Szicíliába. Egy jó — látod — máris származott belőle. Az, hogy megalapítottad atyám a cefalui kis zárdát. Ferenc atyánk biztosan megáld érte az égből, hogy új fiakat gyűjtöttél a Madonna Poverta hadseregébe. — Isten segítsége és az emberek jóakarata kellett csak hozzá. — Hát jóakarat az van a cefaluiakban. Milyen szép az a kehely is, amit a minap ajándékoztak nekünk a Szűz Máriáról elnevezett templomból . . . — Az Isten fizesse meg nekik az áldozatos szeretetüket . . . — No, de ami igaz, az igaz. Kell is, hogy áldozatosak legyenek, már csak hálából is, hiszen annyi jót teszel velük. — Én semmi jót sem teszek, mert Isten müvei minden jót általam. — Egy ideig szótlanul mendegélnek egymás mellett. A fák közül kibukkannak S. Mauro házai és rövid félóra múlva már a faluban vannak. — Atyám, nézd csak, egy harang fekszik itt, — kiált fel egyszerre Antal atya társa — amint a templom mellett elhaladnak. Vájjon miért tették ide? — Biztosan új harangot kapott a templom és ez már fölösleges.