Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

VII.FEJEZET. A ferences szellem bűbájos ébredése

csak megtiszteltetés ránk nézve, ha követhetjük őt a lemondásban . . . •( Úgy, úgy . . . Don Fernandez szótlanul néz maga elé . . . Megtiszteltetés, ha Krisztusért éhezünk . . . Hirtelen fölkapja a fejét es vizsgálódva néz a kis ember arcába. Szeretne még valamit kérdezni, de lenyeli a szót. — Jer testvérem, hozd az iszákodat, majd keresünk számodra valamit. . . Gyors léptekkel siet előre. Bevezeti a különös vendéget abba a helyiségbe, mely az ilyen szegény látogatók számára van fenntartva. — Ülj le testvérem, mutat a keskeny lócára, mely a fal mellett húzódik, — biztosan fáradt vagy ... hiszen messze van ide Olivarez. — Nem nagyon messze uram, mindössze három mérföld. Még birják a lábaim a gyaloglást. — És mondd kérlek, hogyan kerültetek ti Olivarezbe? — érdeklődik tovább don Fernandez, — mialatt szorgoskodva rak vendége elé néhány jó falatot és az iszákját is megtömi minden jóval. — Ezelőtt három esztendővel gondolt rá először Ferenc atyánk, hogy idegen országokba is elküldjön bennünket. Még abban az esztendőben — úgy hiszem 1216-ot írtak akkor — a pünkösdi nagy káptalanon kiválasztotta azokat, akiket a külföldi missziókra legalkalmasabbnak tartott. A rákövetkező évben be is jöttek testvéreink Portugáliába . . . Jól emlékszem : Gautier és Zakariás voltak az elsők . . . Mihelyt Coimbriába érkeztek, azonnal jelentkeztek a királyné őfenségénél, aki igen kegyesen fogadta őket .. . Már hozzája is eljutott Ferenc atyánk híre és azért mél-