Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

VII.FEJEZET. A ferences szellem bűbájos ébredése

tatlan fiait is szeretettel fogadta . . . azonnal nekik ajándékozta az olivarezi remeteséget. — De hiszen ott, ha jól tudom, nincs is rendes lakóház . . . — Minek is az, — mosolyog az öreg testvér, — van kápolna és ez a fontos. Mi magunk vesszőkből építünk magunknak kunyhót. Elég menedéket ad a rossz időben . . . — És Portugálián kívül még hova mentek a kisebb testvérek? — Az Isten kegyelme és elöljáróink parancsa folytán megtelepedtek Francia- és Spanyolországban, sőt még a Szentföldön is. Don Fernandez szívverése egy pillanatra eláll. — A Szentföldön is ? — Igen uram, — mondja kicsit csodálkozva az öreg, — miért lepődsz meg ezen? Nagyon sok testvér megy ki a Szentföldre.. Már tartományunk is van ott. Bombarone Illés testvér a főnöke . . . Don Fernandez nem ügyel rája. Lelke visszaszáll a múltba, látja a szülői házat, a lovagokat s köztük egy gyermekifjút, aki csillogó szemmel álmodozik róla, hogy ha megnő, elmegy a Szentföldre és megvédi Kiisztus sírját a pogányok ellen ... És látja ugyanezt a fiút szomorúan és csüggedten, amikor megtudja, hogy mint lovag, nem harcolhat a szent hitért anélkül, hogy másnak életét kioltania ne kellene. Az öreg testvér fölhasználja a hallgatást,, fölkel és szedi a cókmókját. — Az Isten fizesse meg jóságodat uram és az édes Jézus áldása kísérje utaidat. . . — Köszönöm testvérem, — riad fel gondola-