Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XXVIII. FEJEZET. Sz. Antal ájtatosságok

Azzal elment, hogy a szükséges szerszámokat elhozza. Luisa nagyon megijedt, hogy ez a munka sok költségébe fog kerülni és azért nagybirtelen Sz. Antalhoz fordult segítségért és megígérte neki, hogy ha az ajtó szerencsésen kinyílik, egy kenyeret ad a szegényeknek. Közben visszajött a mesterember s a fiatal lánv megkérte őt, hogy mielőtt munkához látna, próbálja meg mégegyszer kinyitni az ajtót. A lakatos nevetett és találomra kivett a kulcsai közül egyet. — Nem hiszem, hogy a zár megváltozott volna, már pedig ezeket a kulcsokat mind végigpróbáltuk és egyik se nyitotta . . . De alig tolta a kulcsot a zárba, az ajtó a legnagyobb könnyűséggel felnyílt. A dolognak természetesen híre ment a, közeli szomszédságban és attól az időtől kezdve mindenki, aki hallott az esetről, követte Bouffier kisasszony példáját s ha valamit kért sz. Antaltól, az imát meg toldta egy kenyérrel is a szegények számára. Nemsokára egy kis szobrot vettek, azt fölállították a boltban, mely valóságos búcsújáró hellyé vált. Nem csak a közvetlen szomszédságból keresték fel a nagy csodatevő kis szobrát, hanem távoli vidékekről is idesieltek azok, akiknek valami különös kegyelemre volt szükségük. A kegkülönfélébb egyének fordultak meg a kis boltban. Most egy katona jött, vagy egy tengerész, öt frankot ígérve Sz. Antal kenyerére, ha szerencsésen hazasegíti veszélyes útjáról, máskor egy anya, aki gyermeke felgyógyulásáért imádkozott ; majd ismét egy tanuló kérte Sz. Antal segítségét valami nehéz vizsga