Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVI. FEJEZET. Az igazság mestere

Isten szeretetéért elhagyja szülővárosát és ettől az időtől kezdve hazája az egész világ. Alig melegedik meg valahol, máris tovább kell mennie . . . Mikor leg­kevésbbé várja, jön a parancs s az engedelmes szolga fogja a vándorbotot és megy tovább. Szívesen teszi, mert életének nincs más célja, mint az, hogy lelkeket szerezzen Istennek . . . lelkeket pedig mindenhol talál. Már 1225-ben búcsút vesz Puy en Valey-től és Bourgesba megy. A kisebb testvérek templomából, — melv a város közepén állott — kezdi meg irtó háborúját az eretnekek ellen. A puy-i csendes lelki­pásztorkodás után most újra szembe kell állania az ellenséggel, mely majdnem az egész várost birto­kába vette. November 30-án, a pápai követ, Saint Ange bíboros elnöklete mellett nagy konsiliumot tart a katolikus papság, hogy az eretnekségek elleni küzdelem módozatait megbeszélje. Hat érsek, száznál több püspök, számtalan más papi méltóság jelenik meg a nagy tanácskozáson, melyet a lehető legnagyobb ünnepé­lyességgel tartanak meg. A környék legjobb szónokát kérik fel, hogy beszédével megnyissa a konsiliumot és ez a szónok nem is lehetne más, mint Antal atya. A kiváló szónok hévvel és lelkesedéssel kezdi meg az Egyházat dicsőítő beszédét . . . Beszél Krisz­tusról, a jó pásztorról, hi hívei oltalmára adta jegye­sét, az Egyházat, mely maga az örök, makulátlan szépség, az Istenember szeretetének csodája . . . Azután szó! az Egyház tagjairól, a pásztorokról, kiknek köte­lessége, hogy Jézus földi nyáját őrizzék . . Mialatt beszél, szemei odatévednek a bourgosi > püspök, Simon de Sully arcára ... Ez az arc halálo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom