Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XVI. FEJEZET. Az igazság mestere

san sápadt és a főpap ujjai ideges remegéssel babrálnak a nyakában függő Kereszttel . . . Antal atya elméjében egy pillanat alatt csodálatos világosság támad. Egyszerre egészen határozottan tudja, hogy Bourges püspökének lelkét valami vétek, valami mulasztás terheli . . . Megérti azt is, hogy miért hatalmasodott el az eretnekség épen Bourgesban, ahol pedig a nép oly jámbornak és jólelkünek látszik . . . Most megérti azokat az elejtett, burkolt megjegyzéseket is, amiket hallott itt is, ott is . . . Lelki szemei előtt világosan áll Simon de Sully működése . . . ezé a méltatlan főpapé, aki könnyelmű életet élt, kötelességét semmibe sem vette és magas méltóságát csak eszköznek tekintette, hogy vele bűnös szenvedélyeit kielégítse. Többet ártott híveinek, mint használt. Annak ellenére, hogy a pápa már jóváhagyta a kisebb testvérek rendjét, Simon de Sully és még néhány hozzá hasonló pap úton-útfélen beléjük kötöttek és ócsárolták Sz. Ferencet ; a rendet pedig felesleges újításnak nevezték . . . Antal atya biztosan tudja, hogy ő volt az a főpap, aki egyszer fültanúk előtt kijelentette, hogy az egész ferences mozgalom csak a fantázia szülötte s egyedül arra jó, hogy a kedélyeket felizgassa, rendetlenséget okozzon s azután a. feledés homályába merüljön, mint a többi hozzá hasonló mozgalom. Mindez egy pillanat alatt villan át Antal atya agyán. A szeme mintegy megbűvölten tapad a püspök arcára . . . Hangja kemény és fenyegető, mikor újból megszólal : — Hozzád beszélek, te, ki a mitrát hordod! — kiáltja és szemei felháborodott és» szigorú pillantással függnek a püspök arcán.