Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XV. FEJEZET. Franciaországban

helyettesíti őt ... De otthon . . . Mit csinálnak otthon a testvérek, ha nem lesz, aki az^ alleluját énekelje . . . És a klerikusai . . . Micsoda rossz hatással lesz rájuk az, ha látják, hogy épen mesterük követ el ilyen hanyagságot . . . Mit tegyen ? mit tegyen ? Itt csak az Isten segíthet . . . A hívek csodálkozva néznek össze, mikor Antal atya hirtelen félbeszakítja a beszédét, csuklyáját a fejére húzza és egy percig némán, mozdulatlanul, szinte élettelenül áll a szószéken ... de emellett egész lényéből valami természetfeletti erő árad ki, úgy hogy ellenállhatatlan bizonyossággal érzik, hogy valami rendkívüli megy végbe benne . . . S mialatt Antal atya mélyen lehajtott fejjel, lezárt szempillákkal áll a szószéken, lelkének minden erejével, Isten segítő jobbja után kiáltva, azalatt a zárda templomában is megkezdődik a nagymise. De semmi fennakadás nem történik. Mikor az allelujára kerül a sor Ö is ott van a helyén és szépen csengő hangján, annak rendje, módja szerint elénekli az alleluját. Igaz, hogy a mise után senki se látja Őt, de ez nem is tűnik fel senkinek. A székesegyház szószékén pedig ezalatt megelevenedik mozdulatlan alakja és tovább folytatja a prédikációt . . .