Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIII. FEJEZET. A küldetés

— Szeretem, hogy szerény vagy és lelkiismeretesen akarsz előkészülni tanitói pályádra, — bólint megelégedetten Grácián atya — és szívesen megadom az engedélyt, amit kérsz. Menj el Vercellibe és kísérjen útadón a Szentlélek Isten kegyelme. Antal atya sietve útnak indul Vercelli felé. Tomaso Gallo atyai szeretettel fogadja fiatal barátját. Nagy örömmel értesül, hogy Antal atya társával March Ádámmal, -— aki később az oxfordi egyetem első teológiai doktora lett, — néhány hétig az ő vendégei lesznek . . . Az apát úgyszólván minden szabad percét Antal atyával tölti. Egyformán örülnek egymás társaságának, mert mindenikük érzi a másikban a testvérleiket. Az ősz apát szinte megifjodik Antal atya társaságában és lelke lángra gyúl nagy istenszeretetének tüzében. Viszont az ifjú szerzetes tudásvágya kimeríthetetlen forrásra talál a bölcs papban. Gyorsan múlnak az órák olyankor, mikor a szeretet szárnyán száll két lélek Isten felé. Amikor érzik, hogy közös úton haladnak a közös cél felé ... és az örökkétartó természetfölötti érzés kapcsa fűzi össze őket ... A végtelen istenszeretet tűze oly elválaszthatatlanul forrasztja össze a két nemes lelket, mint ahogyan összeforr a tűzben izzóvá vált két acéldarab ... A fölkelő hold nem egyszer ott találja őket a vercelli apátság épületének tágas terraszán, Isten jóságáról beszélgetve, vagy egy-egy nehezebb teológiai kérdésről vitatkozva, bölcsen meghallgatva egymás érveit ... A fiatal tanúi az öregebb tapasztalataiból,