Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XI. FEJEZET. Misztikus Umbria

hang sem hallatszik közöttük. Nincs suttogás, szóbeszéd, tolakodás, vagy versengés, hogy ki kerül előbbre. A fegyelmezett ember nyugalmával foglalja el ki-ki a maga helyét. Mintha templomban lennének, annyi áhítattal és összeszedettséggel várják szent atyjuk szavait. Maga a védnök bíboros is annyira elbámul ezen a renden, mely a nagy sokaságban uralkodik, hogy . . . könnyezve és nagy áhítatossággal mondja : „Ez itt a harctér és ezek Krisztus hadseregének lovagjai!" Nem lehetett hallani abban a nagy sokadalomban, hogy valaki mesét, vagy tréfát mondott volna, hanem imádkoztak, vagy az officiumot mondták, vagy bánták és siratták az ö bűneiket, vagy a jótevők bűneit, vagy a lélek üdvösségéről elmélkedtek . . A-szerafi atya annyira beteg és gyenge, hogy szavait most is Illés testvérnek kell tolmácsolnia . . . Röviden beszámol egyiptomi útjáról, azután lelkesen buzdítja fiait, hogy csak folytassák tovább is apostoli munkájukat. A balsikertől el ne csüggedjenek. Isten biztosan megáldja fáradozásaikat. Igaz, hogy a hitetlenek sokakat elűznek, sokakat megölnek, de ez még nem ok arra, hogy abbahagyják az apostolkodást . . . Sőt ellenkezőleg. Fokozott lelkesedéssel kell munkához látniok . . . Sok új munkásra van szükség az Űr elhagyott szőlőiben s ő várja, hogy fiai jelentkezzenek . . . Mintegy varázsszóra ugrik talpra az egész gyülekezet, ahogy a hír széjjelfut közöttük . . . Missziós munkára jelenkezni . . . Nincs aki húzódnék tőle. Szívesen adja életét, vérét valamennyi. Szemükben ég a lelkesedés, szívükben izzik a vértanúság vágya. Könnyű 1 Fioretti XVIII. fejezet.