Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XI. FEJEZET. Misztikus Umbria

közülük kiválasztani azt a nyolcvan embert, akire a németországi és ázsiai missziókban szükség van. A szerafi atya lehetőleg fiatal, egészséges, erőteljes férfiakat szemel ki az ilyen nehéz feladatra, mert tapasztalásból tudja, hogy mennyi fáradsággal, nélkülözéssel és szenvedéssel járnak a missziós utak. Antal atya fájó szívvel nézi a boldog kiválasztottakat, akiknek még lehet reményük arra, hogy a vértanúság pálmáját elnyerjék. Igaz, hogy már belenyugodott a jó Isten rendelésébe, de azért elrejtve a lelke mélyén mégis él még a remény, hátha csak kipróbálni akarta a jó Isten és most talán mégis csak megadja az annyira óhajtott kegyet. Ferenc atya azonban mintha észre sem venné a fiatal szerzetest. Vagy talán csak úgy tesz, mintha nem látná? Ki tudná azt megmondani, hogy nem lát-e bele a lelkébe s hogy talán épen azért nem teljesíti titkos kívánságát, mert tudja, hogy erre a csodálatos lélekre kell majd bíznia egész rendjét, ha elköltözik az élők sorából. Talán épen azért akarja megtartani magának ezt az egy fiát, mert tudja, hogy az Isten is arra rendelte, hogy csillaga legyen a szerzetnek . . . „a testamentum ládája és a szentírás frigyszekrénye."

1 Mikor a szerafi atya az újonnan kiválasztott missziós testvéreket számtalan jótanáccsal és atyai áldásával útjukra bocsájtja, azonnal előlépnek a különféle provinciák vezetői és az egyes házak főnökei. Ezekkel külön is tanácskozik Ferenc testvér és valamennyiüktől bőséges és részletes jelentést kér tartománya, vagy zárdája ügyeiről. Valamennyien előadják mondanivalójukat, kéréseiket, esetleges panaszaikat, 1 Fioretti, XXXIX. fejezet.