Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)

V. A kevélység ellen

V. A kevélység ellen.

1) ó, Lucifer gőgös követője! Mondd csak,, istennek hiszed tán magad, s nem tudod, hogy minden Istentől van? Mert ha valamit magadénak vallasz, Istennek mondod magad. De nézz csak jobban a dolog mélyére, mindjárt belátod esztelenségedet. Nem ostobaság-e más dolgával büszkélkedni? Minthogy tehát minden az Istentől van, dicsekvéseddel ostobaságodról teszel tanúságot; ha pedig ezt se látod be, akkor vak is vagy. Halld tehát, esztelen! Ha kevélykedni akarsz, ostobának látszani pedig nem akarsz,, akkor zárd ki, ami nem a tied, és a többivel dicsekedj. Persze, ha mindezt kizárod, semmid sem marad. Tehát ha hazudni nem akarsz, akkor csak semmiségeddel dicsekedjél! Vegyük csak különösebben szemügyre az Isten szemében kedvessétevő kegyelmeket. Ezekkel nem kérkedhetel, mert nem tudod, megvannak-e benned; sőt, ha kérkedel velük, már el is veszíted azokat. Tegyük fel, hogy megvannak; lássuk azonban, miként használod azokat? Te hűtlen szolga, Urunk árulója, önmagadat is meggyalázod! Isten a megszentelő kegyelmet mint hófehér köntöst adta reád^