Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)
V. A kevélység ellen
és te folyton beszennyezed bűneid mocskával. Te erre azt felelheted: én ezután nem akarok magammal dicsekedni, azt azonban megkívánom, hogy az emberek becsüljenek. Te gonosz rabló, hallgass csak ide! Nem dőreség-e, ha Uradtól, aki mindent túláradó bőkezűséggel osztogat, ellopod azt, amire legféltékenyebb; főként, ha tudod, hogy ezt nem tűrheti, mert jogait sérti. Pedig ilyen ostoba vagy, ha az emberek dicséretét keresed! Azért hát háríts csak minden dicséretet és dicséretre méltó dolgot az Istenre, Ő mindent önmagáért alkotott. 3) Ami pedig téged illet, gondold meg, hogy azért teremtett és váltott meg, hogy ne te, hanem Ö dicsőíttessék meg cselekedeteiben. Tehát akkor teljesíted hűségesen Urad akaratát, ha a megtiszteltetést elhárítod magadtól és csak az Ő dicsőítésében leled kedvedet. Minél inkább magasztalják Istent, annál inkább fokozódjék örömed. Magad is azon légy minden erődből, hogy szívvel-lélekkel, szóval és cselekedettel csak Istent dicsérd most és minden időben. Ha igazán szeretnéd Uradat, dicsőségének növelése érdekében lemondaná] minden élvezetről, megtiszteltetésről, még testi egészségedről is, és mindezek helyett szívesebben elviselnéd, hogy a keserűség kenyerével tápláljanak, szemétnek tekintsenek, sőt mint hulladékot útálattal megvessenek, és mint poshadt sarat, lábbal tiporjanak: mindkét esetben egy lenne a jutalmad.