P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

torog előttük. Düílöngésében belesüpped egy esővíz felfogására készített gödörbe. A részeg jókedvét nem zavarta az esés. „Kik vagytok? — kiáltotta vigan Szikardusznak. — Barátok vagytok ? Bolondok vagytok ! Nem tudjátok mi a jól?" — „Hogyne, — felelte nyugodtan Szikardusz, — hiszen látjuk, sárban heverni,az jó!" S odább lépett. „Látod, — mondta Jancsinak, — ez az ember úgy látszik neked, hogy úr, pedig nem úr. Rab. Testnek rabja." Egy csoport fekete köpenyes ember állott az utcán. Valamennyinek hevesen mozgott a szája és jobb keze. Lármásan fecsegtek, országos vásárt csaptak. A csoport közepén asztalka állott. Az asztalkán egy agg zsidó ezüst dénárokat olvasott három fiatal elé. — „ Látod, pénz rabjai." És szótlanul haladt tovább. Lenn, a hévvizi malomnál három bársony dolmányos, úr lovagolt. Ragyogott rajtuk a sok aranylánc, kardjukon az ékes kövek. „Látod, — mondotta Szirkardusz : a pompa rabjai. " — Jancsi utánok bámult. „Mindenki rab-e?" — kérdezte. — „Mindenki," — bólintott Szirkardusz. — „A király is?" — „Király is." — „Kinek rabja a király?" — „Nemzet rabja." — „Mink is rabok vagyunk?" —• „Mink is." — „Mink kinek a rabjai vagyunk?" — „Isten rabjai fráterkám." Szótlanul mentek tovább. A réthez értek. Szikardusz ott-vártukban rámosolygott a fiúra : „Vájjon mit gondolsz tied feje : kinek jobb