P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

„Akinek hivatása van a szerzetesi életre, forduljon a Tartományfőnökhöz, keresztlevelét és iskolai végzettségéről a megfelelő bizonyítványokat mellékelve." — „Katonatiszt öcsém szeretné elhagyni ezt a csúf világot — folytatja az úrinő — mert megutálta az embereket." — „Ha ilyen ok vezérli nagyságos asszony testvérét, tessék csak a tiszt úrnak megmondani, hogy semmi esetre se folyamodjon a kolostorba. A kolostor lakói nem utálják az embereket. A szerzetesek vezekelnek magukért és másokért, utálják a bűnt, de az embereket szeretik. Még kevésbbé csömörlöítek meg az éiettői." Látunk mi ugyan bűnbánókat is kolostorba lépni. Pl. Kortonai Margitot, kit meggyilkolt bűntársa holttestének látása a szive mélyéig megrendített. Isten szent kegyelme segítségével ezen megdöbbentő kérdés átgondolására * „lelke pedig hol van?" — elvágta a régi élet minden kötelékét. Ment bűnbánatot tartani, mert megutálta a bűnös életet. Nagy külömbségvan a két felfogás között. Nem kevésbbé szánandók azok, kiket csalódás, elkeseredés indít a kolostorba. PL ha a fiatal ember kosarat kapott, vagy a leány remélt vőlegénye elmaradt. A kolostor nem csalódott lelkek gyülekezete. Ellenkezőleg az ideális, a magasba törekvőké, akiket lelkesedés és szent öröm vezet az áldozatos, az Istent szerető élet úljára. Ennek lényeges mozgatói és előidézői a krisztusi szavak: „Magukat a