P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

a hivatásvesztés mégis oly lelki űrt hagy hátra, amelyet az életben már semmi sem tud egészen betölteni, áthidalni. Nem egész emberek többé. Álljon itt néhány részlet két ilyen exszerzetesnövendék leveléből : „Itt vagyok az élet, a nagyvilág közepén, de hogyan ? Hol van az életvidámság, a lelkesedés, a tűz, az ambició, a lelki béke, ami boldogsága, életszükséglete egy ifjúnak ? Mindez ott maradt a zárdában. Nem hoztam magammal. Hoztam egy kifinomult érzékű lelkületei, mely tisztán látja a kötelező viszonyt Isten és ember között és tud mélyen gondolkozni, amely mindent értéke szerint tud becsülni és amely lelkület csak a szellemiekért, ideális dolgokért tud lelkesedni. S itt a világban mit talál? P. Magiszter tudja jól. Sok boldogtalanság van az életben, de a legnagyobb úgy tudom, a hivatását vesztett papé, szerzetesé. Nem tudnám most elsorolni azt a sok bajt, azt a sok kellemetlenséget, amely kilépésem óta ért, de hagyján volna mind, csak egy volna meg, az életvidámság, a víg kedély. Nincs kedvem semmi pályához, semmi foglalkozáshoz a világon. Ha magamra maradok, elfog a szomorúság, az a vágyakozó csendes szomorúság, amely eped a boldogság után, de el nem nyerheti. Ha templomba megyek, odahúzódom, ahol a fájdalmas Anya álí szent Fiával, ha olvasót veszek kezembe, csak a fájdalmas titkokat tudom elmondani. Ügy szeretném, ha találnék