P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

önmegtagadó életed: lesújtó prédikáció gyalázatos, önző, élvhajhászó életük fölött. Ezért törnek minduntalan ellened. Imádkozzál szegény szerençsétlenekért. Tégy úgy, mint páli szt. Vince. Inassal találkozott, ki ökölbe szorított kézzel fenyegetődzött: „Pap, ha tudnád, mennyire gyűlöllek!" A szent részvétteljes szivvel ennyit válaszolt: „Ha tudnád, mennyire szeretlek!" Az ellenségek felfogása után jön a szánakozóké. Szánják a kolostor lakóit. Sajnálnak, hogy az „élve eltemetettek" közé jutottál. Sajnálják benned az elveszett vidám ifjút, az ügyes embert, a művészt, a tudóst. Sajnálják a kolostorba menő fiatal embert, vagy a szép hajadont. Hányszor hallani ilyenfajta kitételeket: Milyen kár ezért a szép, egészséges fiatalemberért! Az élet minden jóval kecsegteti és a kolostorba megy, hogy elsavanyodjék. — Szegények nem tudják hogy a kolostorban, ép a lemondó élet ajándékaként, — sokkal több öröm adódik, mint amennyit a világ összes szórakozó helyei és farsangjai nyújtanak. Azt mondhatnók, nevess az ilyen bárgyú felfogáson, de inkább azt mondjuk : szánd az ilyen sajnálkózokat. Ha végül a jókat kérdezzük a zárdai élet felől, itt is találunk túlzást; túlzott elgondolást. Épülj rajta! A gyöngyösi születésü Hám János szatmári püspök édesanyja azt szerette volna, hogy fia ferences legyen. De az ifjúnak nem volt szerzetesi hivatása. Világi papnak ment. Mikor