P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

öltözködésben : magára borítja a habitust, fejére a kapuciumot, kordát köt derekára, lábára akasztja a szandált és magyarán szólva pillanat allait kész a tetőtől talpig barát. Nincs az a versenyöltöző, ki ebben utóiérné". — „A napokban állandó munkára, fordításra kaptam felszólítást, kecsegtető honoráriumot helyeztek kilátásba. Elvállalhatom-e a rendben e munkát? így a rendnek pénzt s dicsőséget szerezhetek". — „Édesem, — emberek magasztalása, busás honorárium, minket nem igéz meg. Higyje el, hogy ameddig mi magasztos lelki hivatásunkat teljesítjük, Isten szeret minket és csodásan gondoskodik rólunk. Az irodalmi munkásságot igen nagyra becsüljük. De azt tartjuk, hogy a mi munkánk, hivatásunk sokkal magasztosabb és egyben szükségesebb, fontosabb. Egy lelket az örök életre vezetni több, százszorta több, mint ezret gyönyörködtetni. S amikor látjuk az álomkórságot, mely a társadalomra nehezedik, — úgy bizonyára harsonaszóra, a küzdőtérre kilépő prófétákra van manap szükség ... A mi hivatásunk a kábult lelkekbe életet önteni. De ez a magasztos hivatás egész embert tételez fel s nem engedi meg a más irányú lekötöttséget. Miután pedig senki sem ad abból, amije magának sincs (nemo dat, quod non habet, mondja a latin.), azért kell elsősorban magunkat gazdagítanunk, lelki kincsekkel, fegyverek-