P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

d) A ferences testvér

megbecsülöd s annak, bárhol fordulsz is meg, szerény, szent életeddel tiszteletet, becsülést is szerzel. Újra hangsúlyozzuk még hálád legelemibb követelményét : azt, hogy imáidban emlékezzél meg mindenkor rendedről. Evvel kapcsolatban ismételten lelkedre kötjük a hálát a rend jótevői iránt is. A rendi előirások sokszor idézik emlékezetünkbe a jótevőkért való jmát, miután az elöljárónak kötelessége a kétheti culpán azt a testvéreknek figyelmébe ajánlani. Rendünknek tulajdona nincs. A gondviselő Isten mégis csodás módon tart fönn bennünket. Állandóan küld jó lelkeket, akik a rendről s egyes zárdákról gondoskodnak. A jótevők egyet kivánnak viszonzásúl: hogy imáinkban emlékezzünk meg róluk. Ez tehát legszentebb kötelességünk. Tegyünk e pontban úgy, mint szent Ferenc. Valaki megkérte, hogy imádkozzék érte. Alig lépett ki az illető házából, így szólt társához: „Testvér, tegyük meg, amit ígértünk: imádkozzunk jótevőnkért." 151. A kollektor testvér. Szent Ferenc lemondásának követése áltel örökségképen mienk lett az egész világ. Sok tekintetben áll rólunk a szentirás szava: „Semmijük sincs, mégis minden az övék". Tényleg arról győz meg bennünket a rend története, hogy amig a szeráfi Atya szellemében szegényen élt, meg volt mindene. Csernoch János hercegprimás mindenre