P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

szabta és engem az élet túlságosan kényelemhez, kiszolgáláshoz szoktatott". — „Ha túlságosan, úgy ez hiba, nagy hiba. Lássa, mi lemondunk mindenről és ezáltal leszünk szabad, boldog emberekké. Nem lévén semmink, nyugodtan élünk s alszunk, mint az a szegény ember, aki arra ébredt fel álmából, hogy valaki hajlékában kotorász. Nem jött zavarba, csak úgy oldalvást mormogta oda a szerencsétlen kutatónak : Barátom 1 Mit keresel te sötét éjszaka ott. hol én világos nappal sem találok semmit. így vagyunk mi mindennel. Mégis nagy urak vagyunk. Nem elégszünk meg holmi cseléddel, szobalánnyal : ilyen nagyszerű tisztre önmagunk vállalkozunk. Azt a csekély földi igényt, szükségletet, mely a szerzetesnél megmarad, a házfőnök kötelességből tartozik kielégíteni ; kötelessége lévén minden szükségesről gondoskodni. Ami az egészséget illeti, a világ sportolását pótolja nálunk a munka, amihez persze növendékeknél séta és labdajáték is járul. Kényelem, unalom ? No ezt a nyavalyát nem engedjük be a clauzurán. Hivatásunk sokkal több munkával és örömmel jár, hogysem ilyen semmiházival megismerkedni ráérnénk. Londoni ruhát is emiitett. Higyje el, a mi szabó testvérünk nagyobb, ügyesebb mester a londoninál. Olyan köntöst készit, mely egyben pótol vasalt nadrágot, manzsettát, mellényt, nyakkendőt. Erőlködés nélkül rekordot érhet el az