P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)
d) A ferences testvér
egyház győzni fog. A küzdelemből azonban a ferences szívósság és akaraterő is ki fogja venni részét. Már XIII. Leó, a bölcs pápa felismerte a ferences fa nagy erejét. Azért mondotta is, hogy szent Ferenc rendje van hivatva lemosni a foltot Európa térképéről. Erezd át az egyházzal rendünk magasztos hivatását és a nagy munkából mélységes imában vedd ki a magad részét. 148. Rendtartományunk ; a magyar ferences. A nagy rendi közösség mellett vessünk rövid tekintetet a kisebb közösségre, melynek tagja Vagy; a rendtartományra s majd külön egy kolostorra is. Rendtartományod kell, hogy érdekeljen, mert hiszen magad is kiváltképen részesülsz annak áldásában, segítségében. És nemcsak az életben, de halálod után is. Minden rendtagért halála után — miként erre már fölhívtuk figyelmedet — a tartomány összes páterei, klerikusai s laikus testvérei tartoznak bizonyos számú misét, illetve imát felajánlani. Ez a tény, szent önzésből is, arra indíthat, hogy a rendtartomány taglétszámának növekedéseért imádkozzál. Mennyivel nagyobb vígasz töltheti el például a hollandi testvért, mikor tudja, hogy rendtartományának 828 testvére imádkozik érte mint, — mondjuk, —a korzikai provincia testvérét, mert abban a tagok létszáma csak 44. Szükséges megismerkednünk a rendtartomány munkakörével. Látjuk belőle az óriási