P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

d) A ferences testvér

munkateljesítményt, melyet rendünk egy kis területen végez. Így fogalmat alkothatunk ma­gunknak az egész rend működésére nézve. De szóvátesszük a rendtartomány munkakörét azért is, hogy határozottabban lásd, mily nagy szüksége van a rendtartománynak a te buzgó imáidra. 3) A legújabb adatok szerint tartományunk­nakvan 16 zárdája. A rendtagok száma: 101 páter, 34 klerikus és 65 laikus testvér. A páterek kö­zül öten működnek Amerikában. A hittudo­mányi és bölcseleti iskolán kívül, a rendtarto­mány ellát 12 plébániát, 100,000-néI több hívővel és két búcsújáró helyet (Szentkút Nógrád m.,­Máriagyűd Baranya m.) Különböző iskolákban pátereink több mint 20.000 gyermeknek, ifjú­nak, hajadonnak adják elő a hittant. Tartomá­nyunk templomaiban a szentáldozások száma meghaladja a milliót. (A jubiliumi évben 1,300,000). Az otthoni lelkipásztori munkán kivüi pácereink évenkint átlag 30—40 helyen tartanak missiót s 70—80 alkalommal, illetve csoportnak Dicsekvés-félének látszik a tettekre s nagy ősökre való hivatkozás. Ismerjük szent Ferenc mondását: „Kiki önnönmaga vértanuságávai dicsekedjen." Azonban az ilyen tények elmondásának óriási a nevelő hatása. Emellett a jogos és kötelező önvédelem szempontjából is kell rájuk hivatkoznunk. Ilyen részletkérdés tárgyalásában nemcsak a mi, hanem a szomszéd tartomány, — sa rend összes tartományainak, sőt egyben „a szerzetesek" munka­teljesítményét is látjuk. Ország-világ sokszor kéri számon tetteinket. „Higvjenek hát a cselekedeteknek". — A tet­tek elmondása azonban alakítson bennünket. Különben sz. Ferenc szemrehányása illene ránk : „Sokan hírnevet keresnek az által, hogy a szentek tetteiről beszélnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom