P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

d) A ferences testvér

Ugy jártál, mint Tankréd lovag. Hetykén ült paripáján, midőn szent Ferenc „állj meg"-et kiáltott feléje. „Lovag Uram — szólt aztán hozzá — páncél, kard és sarkantyúnak hideg, a fénye. Mily más lenne, ha öv helyett kötelei kötne derekára, kardját Krisztus keresztjével, sarkantyúját a föld porával cserélné fel?! Kö­vessen engem. Krisztus lovagjává fogom avatni." A lovag nem tudott ellenállni szent Ferenc hívó szavának. Leszállott lováról és örömmel ál!t be Krisztus lovagjai közé. Î44. Szent Ferenc életfája­Még az egyházi férfiak közt is akadtak,, kik eleinte lehetetlennek vélték szent Ferenc életprogram mjának megvalósítását. CoJonna Já­nos biboros azonban megcáfolta az ellenveté­seket. „Ez a férfiú arra kér engedélyt, hogy az evangélium szerint élhessen. Ha azt állítjuk, hogy ez fölülmúlja erőnket, úgy lehetetlennek tartanok az evangélium követését. De ezzel megcáfoínók Krisztust, az'evangélium szer­zőjét." Hogy tényleg lehetséges, sőt nagyon könnyű és áldásos szent Ferenc életének kö­vetése, azt hatásosan állítja elénk azon fának ábrázolása, melyet szent Ferenc életfájának szoktunk nevezni. Ennek a fának fönséges gyümölcsei, szent Berárd es îa ťsaitól, az első vértanú testvérektől kezdve, a szent Antalok, Bonaventurák, Kapiszírán Jánosok,. . szolan.ói 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom