P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

c) A szerény és illemtudó szerzetes

elet programmja: „(érjetek Istenhez teljes szívetekből." Talán manap nem volna hasonlókép szükség nagyobb szigorra? Ha igy haladunk tovább a fertőben, a testiség kultuszában, nem fog-e ebből önként kinőni az ellentétes szigor? Szélsőség szélsőséget szül. Manap a kiélő irányzat a test uralmát biztosította a lélek fölött. Éppen azért a világnak fokozottabban van szüksége a szerzetesek önmegtagadására. Egyedül ez tud gátat vetni a társadalom rothasztó szellemének. Először és tizedszer is az ép lelket hangoztassuk, s csak azután az ép testet. Az „ép testben ép lélek" napjaink túlzott hangoztatása a lélekből sokszor mit sem hagy meg. Ez pedig annyit jelent, hogy a társadalom felett a lélekharangot húzzák. Lélekre, lelkiségre van szükség ! Ami a testet illeti, nem azzal állítjuk a lélek szolgálatába, ha külsőleg elhanyagoljuk. Hanem igenis avval, ha „a szamár testvért" — miként szent Ferenc a testet nevezte — megsarkantyúzzuk, hogy többet tegyen, jobban szolgáljon. Elsősorban megedzzük a munkára. Tisztántartása természetesen szintén fontos kötelesség. Ezt már másutt is említettük. Frizurás, „szagos" szerzetesi bizonyára az undor érzetét keltené a természetes emberben. De piszkos, mosdatlan szerzetes megjelenése épúgy botránkoztat.