P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

c) A szerény és illemtudó szerzetes

sító, morzsoló erővé kivánt hát lenni: és újra kőfejtői mivoltában találta magát.

1) Nagy vagy óh ember ! Örökkévalóságra vagy teremtve. Eleted emberileg föl nem becsülhető érték. De akkor hát becsüld is meg magad! Tested, lelked összes tulajdonait, mint isten ajándékait hálás szivvel vedd. Mindezek komoly átgondolása adja meg a helyes szempontot az illendőség megfelelő szabályaihoz is: emberi méltóságodhoz megfelelően viselkedjél. Ha ehhez hozzáveszed szerzetesi hivatásod rendkívüli kegyelmét, melyet mindennél inkább kell becsülnöd s melynek mások előtt becsülést is kell szerezned: megkapod a szerzetesi illem mindent magában foglaló elvét. 133. Becsülj meg másokat. Nem arról a szeretetről szólunk, melyre az isteni törvény erejénél fogva mindenki köteles, hanem e szeretet külső megnyilatkozásának egynémely mozzanatáról. Ertjük a mások személye, állása, hivatala iránti tisztelet megadását. Szent Pál azt mondja : „Mindenkinek a magáét" és „akit tisztelet illet, adassék meg neki" (Rom. 13. 7.) Az ok erre: mert minden ember Isten képmása és mindenki testvérünk Krisztusban. Ha meghatott lélekkel állasz meg a hófödte hegycsúcsok lábánál (nagyságuk le*) Klug-Bilkei; Örök dolgok, utak, források. 225.