P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

A fejezet cime alatt tulajdonkép mást értünk, s mást óhajtunk kifejezni. A politikai deklamálást, a szószátyárságot és diplomatikus ravaszságot akarjuk a kolostorból kiküszöbölni. — A magyarság neves politikus nép. A sok viszontagság, melyen az ország átment: tatártörök harcok; kuruc-labanc huzavona; osztrák fennhatóság; erdélyi vajdaság; török gyámság, a politikus számító képességet nagyban fejlesztették. Nem kell csodálnunk, ha a székely góbénak veleszületett tulajdonsága a „srófos" észjárás, ha a kuruc-labanc vidék palóca furfangos . . . A kommunizmus, s az azt követő senyvesztő esztendők úgy látszik guzsbakötötték az emberek erejét s csak a politikai képességet hagyták szabadon. A „hajdan erős magyar," nem a „vitám et sanguinem"-et, „életünket és vérünket," hangoztatja. A kevés munkás karakteren kivül a nagy többség munka nélkül, jobbra-balra kacsinígatással lesi a sült galambot. Az ideál már nem a hős hadvezér, hanem a bársonyszék nagynevű politikusa, agyafúrt diplomatája. — Munka helyett alkudoznak, egyezkednek. Beérik szép szólamokkal, hangzatos kitételekkel, szerződéskötésekkel, fondorkodással, kijátszással, s egyéb „fogással." Nem mondjuk azt, hogy vessük sutba jobbik eszünket; dugjuk strucc módjára homokba fejünket és ne védjük ki mások lelketlen fondor-