P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 6. Az első török hódoltság
Az első török hódoltság. 1544-1593. A törökök Nógrád vármegyében; Drégely hősi, Szécsény gyászos eleste. Arokháti várnagy szerepe és vége. Török-világ Szécsényben. Szécsény jelentősége közigazgatási, hadászati, vallási szempontból. A török adóprés. Nógrádmegyei, szécsényi háborúk ; Balassa János nagy veresége 1562-ben ; Szécsény rövid ideig tartó felszabadítása ; a kolostor és templom alaprajza 1571-ből. Török kultúra, török erkölcs. A szécsényi kolostor lakói a török hódoltság alatt. Országmentő munkájuk Szegedről, Gyöngyösről ; vissza-visszatérnek Nógrád megyébe. Eredeti török levelek tanúbizonysága : oltalomlevelek, engedélyek kéregetésre és restaurálásra. Szerzetesi élet a hódoltság ideje alatt ; a ferences áldozatosság öszszegezése. Kedvezett-e a török a ferenceseknek ? A történelem az 1552. évben jelöli meg Szécsény elestét, török kézre jutását. A dátum annyiban felel meg a valóságnak, hogy ebben az esztendőben foglalta el végképp a török Szécsényt a várral együtt és immár nem átmenetileg, hanem állandóan, véglegesen. Míg ez a végzetes időpont bekövetkezett, sok szomorú napot élt át nemcsak az ország, de maga Szécsény is. 1540-ben Buda török kézre került. A diplomata szultán életben hagyta Zápolyay fiát, a csecsemő királyt. Jókora területet, számos várat és Erdélyt szakította ki számára. Ez által megteremtette az örökös ellentétet Kelet és Nyugat magyarsága között : hadd marják, őröljék egymást a magyarok az ő javára ; kevesebb harcba kerül így neki az ország meghódítása és megtartása. Buda és a nagy Alföld az övé, most már nyugodtan tolhatja kijebb bástyáit. Láttuk, hogy a Gyöngyösön megőrzött kiáltványában mily nyíltan hirdeti: „Azon tartományok, melyek előbb a magyar király alá tartoztak, az én Magas Portám alá jönnek, az én éles kardom által meghódított tartományokhoz tartoznak." 1541-ben pedig a budai Nagyboldogasszony templomában szertartások közt, ünnepélyesen és véglegesen, mindenkorra Mohamed birodalmához csatolták Budát. Ami annyit jelentett : Budából a törököt immár csak kard által