P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

II. RÉSZ. - Kiegészítő fejezetek - 1. A templom és a kolostor - a) A szécsényi kolostor középkori művészete

a központi pillér, — helyesen szólva oszlop,

4) mert rétegenként egy kőből áll — igazi művészi alkotás. Lábazatán nyoma sincs már a korai gót — antik hatás alatt álló — lábazattagoknak. Egyszerű szabályos négyoldalú hasáb, csaknem kocka, a kiindulási forma,, ennek egyhangúságát 45 fokos rézselések viszik át a sarkokon, szabályos nolycszögbe. Ez a megoldás egyrészt német iskolára, másrészt a XV. század elejére vall, s önmagában igen egyszerű lábazati forma. Talán ezért is alkalmazott a tervező egy lábbal magasabban, az oszlop testén köröskörül, 16 miniatűr gyámon körülfutó áttört mérműves párkánydiszítést, amely szigorúan jelzett geometriai osztódottsága miatt ismét németes ízű, alkalmazására azonban nem találunk analógiát sem a hazai, sem a külföldi oszlop kiképzéseknél. Ez a körülfutó ékítmény olyan szokatlan valami, hogy csak a XV. században már sokféle tapasztalható magyar provincializmusok között lehet elkönyvelnünk. Ezek a — minden, nyugati mesteriskola szokásos technikájából kiütköző — újításai a hazánkban építő s már kétségtelenül magyar mestereknek, lettek volna hivatva arra, hogy belőlük egy olyan sajátos gótikus stilusvariáció fejlődjék ki, mint amilyen több is támadt Németország vagy Anglia területén. Merész újítások ezek az építőiskola szabályaim amelyekből egy speciális magyar gótstilus fejlődhetett volna ki, ha nem kapjuk oly korán délről a minden művészi haladást derékbaszakító török hódítást. Az oszlop már most nyolcszögben folytatódik a fejezetig, amely önmagában véve ismét rendkívülien ízléses alakítás. Ha nem viselné magán a késői gót szerkesztési szabályokat, bátran XIV. századelej i francia alkotásnak tarthatnók, annyira a könnyedséget leheli a fejezet kelyhe, azáltal, hogy mélydomborműben kifaragott szárnyas állat és madáralakjai szárnyakkal látszanak emelni az egész szétágazó, bordaköteget. A négy szárnyas állat között elhelyezett hatszirmú stilizált rózsadíszítés is a francia gót virágkorába illik inkább bele, mint a XV. századba. Az állatalakok alatt és felett alkalmazott oszlopfejezet-részek: a már nyolcszögűvé formált abakusz és a keskeny asztragallusz a XV. századra mutatnak, de nem lehetetlen, hogy a XV. századi mestert egy régebbi — talán az első templomból származó — oszlopfő szépségei késztették motívumátvételre. Az oszlopfejezet abakuszáról indul már most ki — sugarasan, minden átmenet nélkül élesen jelezve — nyolc borda. A borda hosszúsági és szélességi méreteinek arányai ismét a XV. századra mutatnak, a két középpontos körtetag szintén, a profil további kiképzése azonban ismét régebbi elemek alkalmazását mutatja, olyanokét, amelyek a ciszterci építőiskolákból a XIII. században származtak szét s épp ezért XV. századi alkalmazásuk egészen szokatlan. Nem szolgai átvétellel állunk szemben, hanem régi elemeknek új kombinációjával! A terem falából is indulnak bordák, mégpedig a belső falsíkra