P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 2. Élet az ősi kolostorban
a szükséges élelmet kéregetni. Szent Ferenc a testvérek megélhetését a munkára alapította, de ajánlotta, hogyha munkájok után nem tudnának megélni, „bízvást menjenek alamizsnáért." A testvérek munkája, munkás szelleme hathatós például szolgált azon kor fiai számára. Még inkább teljesített szociális hivatást az alamizsnagyűjtés. Az önkéntesen szegénnyé lett testvéreknek a vidéken való megjelenése minden ékesszólásnál hathatósabban nyúlt a társadalmi problémákba és töltötte ki a szegény és gazdag közti mind szélesebbé váló szakadékot. Azokat a helyeket járták be a testvérek, ahol a lelkiatyák az evangélium magvát hintették. így kapcsolták össze a vidéket a kolostorral, nyújtottak lelkieket és nyertek hálából anyagiakat. Az alamizsnából a koldusok is részesültek, akik a Margit legenda szerint a kolostor rendes környezetéhez tartoztak. 8 6) A segítő testvéreket külön arra szentelt lelkiatya vezette. 0 tartotta a szükséges lelki oktatásokat, vezette be a közös imákba, szertartások megértésébe. Ezen lelki szükség lett sok irodalmi értékünk megteremtője. A testvérek vezetése szükségessé tette jó könyvek másolását, azért nagyfontosságú hivatal volt a másolók foglalkoztatása. A munkát vagy maguk a páterek végezték vagy ahhoz értő, a betűvetést ismerő testvérek. Lemásoltak latin munkákat vagy magyar nyelvüeket sokszorosítottak. Miután a másolók országos kincseket gyűjtöttek össze s mentettek meg, érdemesnek tartjuk külön néhány szót ezen munkásságnak szentelni. A kolostorokban, — így a szécsényiben is — nagyfontosságúnak tartották ezen szellemi munkát. A kolostorokban másolták le a türelemre, kitartásra szoktatott szerzetesek az ősi kódexeket. Ha kolostorok nincsenek, alighanem mindörökre elveszett volna számunkra a klasszikus görög, római irodalom termelése és — hogy csak országunkra irányítsuk tekintetünket — a török világ előtti századokról alig tudnánk fogalmat alkotni. „Voltak századok — olvassuk Ipolyinál — melyekből egy sor történelmet, de talán egy okmányt, egy levelet sem volnánk képesek néhol felmutatni, ha cellájában a barát, vagy helyesebben mondva a kolostor „stuba scriptoriájában" a Ieiró szerzetes, a középkor ezen egyetlen múzsája, nem másolja vala a kor eseményeit a kolostor azon krónikáira, melyek azóta a világ krónikáivá lőnek! S ez gyakran azon egyetlen világsugár, mely ama kor sötétjét felderítve tör elő feljegyzéseikből, melyeknek pislogó mécsénél gyújtja meg szövétnekét a felvilágosodott újkor fia akkor is, midőn eme jámborszerzeteseknek, kiktől világát nyerte, sötétségüket szemükre hányja." Es újra: „Kezdetben minden a fövégtől a sarúig és a viaszgyertyától a zománcos aranykehelyig, az oltár és dóm csúcsáig, a monostorok műhelyében készült". s') Beöthy is kénytelen vívmányaik előtt meghajolni. „A középkori áhítat irodalma ez, — írja — amely a kolostorok magányában fejlődik és hal el. Termékeit nem kisérik kobozzal a vásárok és táborok népe előtt, mint a históriákat, nem szavalják tapsok vagy tudós fejcsóválások között fejedelmeknek, mint a humanisták beszédeit: olvassák, éneklik a templomban, a cintermekben, a refektoriumokban, a cellákban. Akik írják, fordítják,
