P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 10. P. Bárkányi János Szécsény második megalapítója

getyű hangjára mellét veri a nép Isten szabad ege alatt, a patak túloldalán pedig, îent a domboldalon, a fennsíkon a rombadőlt, a vadak tanyájává lett város terül el. Mily erőt kellett a szent áldozatból meríteniök, hogy ezen áldozatos utat megjárják és a romokon új életet teremtsenek! . . . Atkeltek a Szentlélek patakon. „Azután a város kapujához értünk, de a bozót, bürök és cserjék rengetegén nem tudtunk áttörni. Kapával, baltával vágtunk magunknak utat a kolostorig. Inkább sírni lehetett, mint örülni, a rombolásnak azon iszonyatosságán, mely szemünk elé tárult. Szécsény kígyóknak, békáknak és vadaknak lett lakhelye; kő nem maradt kövön, ház-házra omlott és falaik szétmállottak. Nagynehezen bejutottunk a templomba és egy lócát találva, sokakat meggyóntattam és a szent-áldozásban részesítettem. Azután szent beszédet tartottam és miután megkereszteltem Nagy János halászi ember újszülöttjét, visszatértem a nevezett helységbe, nagy aggódással várva az idehelyezettek megérkezését." Magunk előtt látjuk, a megható történetet. Mint vágták magukat át a sűrűségen s vergődtek keresztül a templom romjaiig. A torony bedőlve, a templom s kolostor leégve. Óriási romhalmaz körös-körül. Csak a szentély falai állanak és a romhalmaz közepette a sekrestye bolthajtását erősen tartó központi oszlop. De a tetejéig törmelék, bedőlt falak, ablakok. Bárkányi átölelhette az oszlopot, feltekinthetett Szent Mátéra, a csonka faragványra.és merített kitartást, lelkesedést. így öntött lelket a síró tömegbe. Üszkös fagerendán gyóntatott, a romhalmaz között. A nagy ember nem áldoztatta meg a népet lenn a pataknál. Tudta, hogy iszonyú megpróbáltatást fog a siralmas kép szemlélése nyújtani. A pusztulás látása után reményt csak az Euçharistia, az Oltáriszentség nyújthat. Krisztus a Feltámadás és az Élet; ö ígérte, hogy aki e kenyérből eszik, örökké él. Bárkányi bölcsessége, lelkipásztori tapasztalata teremtette ezen napot, a lelki feltámadásnak ezen csoportosítását. Mikor a szegény népet előkészítette, fellépett a romhalmaz tetejére és tartotta meg „hegyi beszédét". Hogy ömölhetett ajkáról és szívéből a szó! Lefestette a Keresztrefeszítettnek s Krisztus tanítványainak kálváriás útját: Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak. Boldogok, kik az igazságért üldözést szenvednek ... De rámutatott a feltámadásra, az új élet lehetőségére, melyet a kereszténység, a Krisztus követése nyújt. Vájjon állana-e egyáltalán Szécsény, ha Bárkányi János nem szerzi ezen Máté-napot, ha össze nem toborozza az ősi lakókat, ha bátorságot s Isten-bizalmat nem önt a romhalmaz láttára kétségbeesett szegény nép leikébe? Hálás kötelességét rótta le Szécsény elöljárósága, hogy ezen nagy férfiú emlékezetére utcát nevezett el a városban ... A nép a szentáldozáshoz járulva s a szívhez szóló beszédtől fellelkesülve a romok között megkereste régi hajléka öszszeomlott falait, hogy aztán hozzálásson az újjáépítés nagy munkájához. Bárkányi egyelőre, — mert nem volt hova fejét lehajtania, — visszatért Halász községbe, ahol megvárta társait. „Néhány hét után azoknak megérkezésével meglátogatott a